2024-12-19
A lengyel sóbánya, ahol föld alatti kápolnák rejtőznek: Wieliczka titkai
Krakkótól nem messze, a föld alatt bújik meg az az izgalmas sóbánya, amiben egy egsz napot is el lehet tölteni a termek között barangolva. Már a 13. században is ismerték, jelenleg múzeumként funkcionál, amiben olyan, sóból kifaragott szobrokat tekinthetünk meg, mint Kopernikusz vagy Mária Magdolna – de a sóból készült Utolsó vacsora is itt található.
A Wieliczka Lengyelország egyik legrégebbi sóbányája, amit már a 13. században is ismertek. A Krakkó közelben található, kilenc szinttel rendelkező barlang több mint 300 méter mély, ahogy a hosszúsága is meghaladja a 300 métert. 1978-ban bekerült az UNESCO Világörökségi listájára, de a turisták számára csak a kilencvenes években lesz elérhető – azóta évente 1,4 millióan keresik fel a világ minden tájáról.

A nagyobb léptékű só kitermelése az 1280-as években kezdődött. A 13. század végén megalapították a Krakkói Sóbánya vállalatot, amely az első európai cégek egyikeként üzemelt, valamint jelentős nyereséget termelt. A fénykora a 16-17. századokra tehető: a bányában mintegy kétezren dolgoztak, a kitermelt kősó mennyisége meghaladta a harmincezer tonnát. A fejlődés a 20. században esett vissza, amikor a só piaci értéke csökkenni kezdett. Ennek következtében leálltak a korszerűsítési munkálatok és egyre elhanyagoltabbá vált. 1964-ben végül teljesen megszűnt az ipari kitermelés. A sóbánya ma is nagyvállalatként üzemel, ám a sót nem bányásszák, hanem vízzel kioldják és lepárolják.

Az izgalmas túrán végigsétálhatunk a sóból kiépített járdákon és termeken, amelyek bemutatják a sóbányászat történetét a 13. századtól egészen a modern időkig. Az évszázadokon átívelő munkálatoknak köszönhetően sós tavak jöttek létre, emellett pedig megcsodálhatjuk a sóból faragott kápolnákat, szobrokat, valamint emlékműveket.
Rengeteg termet bejárhatunk, az egyik legizgalmasabb a Kopernikusz-kamra, ami 1785 előtt alakult ki a zöld kősó bányászata közben. Itt helyezték el Kopernikusz sószobrát is, ami a mai napig megtekinthető. A következő, szintén kiemelkedő terem a Szent Antal-kápolna, ami a 17. században alakult ki. Az első misét még 1698-ban tartották itt, a föld alatt. A teremben több szobor is helyet kapott, beleértve Máriát, amint gyermekével, Jézus Krisztussal ábrázolják, de itt van Szent János és Szent Antal szobra is.
A bányában található a Janowice-kamra, ami szintén a 17. században keletkezett. A teremben elhelyezett emlékművek, szobrok a sótelepek keletkezésének legendáját mutatják be: IV. Béla lánya, Kinga apjától egy sóbányát kért ajándékba, hiszen az akkori időben az igencsak jövedelmező volt. Amikor meglátogatott egy magyar bányát, a jegygyűrűjét az egyik aknába dobta. A legenda szerint a só és a gyűrűje egészen Lengyelországig követte őt, ugyanis amikor szolgálói ásni kezdték, megtalálták a gyűrűt és a Wieliczka-i barlangot is.
Autóval és tömegközlekedéssel egyaránt elérhető . A szervezőirodákon keresztül lehet jegyet vásárolni, ahogy idegenvezetőt is ők biztosítanak. Egyébként jellemzően naponta indítanak buszokat, idegenvezetéssel.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!