2024-10-15
Kifizetődő program: ide utazz, ha gyémántokat bányásznál
Azt gondolnánk, hogy a gyémántok és a drágakövek bányászásával csak nagyobb cégek foglalkoznak, ám a valóságban átlagemberként is van lehetőségünk próbálkozni. Az Egyesült Államokban például több olyan hely is létezik, ahol – a belépő megfizetését követően – szerencsét próbálhatunk.
A gyémántokra néha leginkább elérhetetlen drágakövekként tekintünk, pedig ez nem feltétlenül van így: az Egyesült Államokban több olyan terület is létezik, ahol ha nem sajnáljuk rá az időt, magunk is szert tehetünk egy-egy értékes kincsre. Az arkansasi Crater of Diamonds Állami Parkból például idén már két látogató is boldogan térhetett haza: januárban egy francia turistának sikerült kiásni egy 7,46 karátos gyémántot, nyáron pedig egy amerikai utazó lett két karáttal gazdagabb.
Míg egyes helyeken a látogatóknak ki kell bérelniük az ásáshoz szükséges eszközöket, addig máshova bátran lehet saját arzenállal is érkezni. De hova érdemes utazni akkor, ha mi is kipróbálnánk a bányászást?
Az egyik legjobb helyszín a már fent is említett Crater of Diamonds Állami Park. A vulkanikus tevékenységek által formált arkansasi helyszínen 1972-es nyitásától számítva eddig mintegy 35 ezer drágakövet találtak meg a látogatók. A park területét egy 15 dolláros belépő megfizetése ellenében bárki meglátogathatja.
Szintén jó választás a tagállam közepén található Ron Coleman Mining. A helyszínen található kvarcbányákban a látogatók egy 25 dolláros belépő fejében keresgélhetnek drágakövek után, melyekből akár közel 20 kilogrammnyit is hazavihetnek.
„Néhányan rengeteg kristályt találnak. Minden attól függ, hogy mennyit akarsz ásni, milyen keményen tudsz dolgozni, és meddig szeretnél maradni” – mondta a BBC-nek Tresa McFarlin, a park egyik munkatársa.
A keleti Nevadában is próbára tehetjük szerencsénket. A Royal Peacock opálbányák látogatásáért viszont egy jóval nagyobb összegért léphetünk be: attól függően, hogy milyen területen szeretnénk bányászni, a belépők ára 75 és 190 dollár között mozog. Weboldalukon azt tanácsolják, hogy hozzunk magunkkal ásókat, csákányokat és vödröket, mivel a bérelhető eszközök száma mára erősen limitált.
Ha már felkerestük a Nagy Alma legfontosabb látnivalóit, és még mindig maradt energiánk, akkor megjutalmazhatjuk magunkat egy kis gyémántbányászással. A Herkimer Gyémántbányákban általában a tavaszi időszakban van lehetőségünk csákányt ragadni, ha pedig mellettünk áll a szerencse, akkor a helyi művészeti központban akár ékszereket is készíthetünk szerzeményeinkből. A helyszín egyébként egy kész turisztikai látványosság, ezért mára akár meg is szállhatunk területén – a háromnapos bérletek ára 45 dollár.
Az észak-karolinai Emerald Hollow weboldaluk szerint az egyetlen olyan smaragdbánya a világon, amely a nagyközönség számára is nyitott. Területén mintegy 60 különböző drágakővel találkozhatunk, a belépőjegy ára 25 dollár.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!