Bolondtornyok magasodnak az Alföldön, kevesen tudják, mire szolgáltak

A mezőhegyesi ménesbirtok története 1784-ben kezdődött, amikor II. József császár rendeletére hozzáláttak a katonai ménes létrehozásához. A birtok hamarosan a Habsburg Birodalom egyik jelentős lótenyésztő központjává fejlődött, a 19. században pedig olyan híres fajták kialakításában játszott szerepet, mint a nóniusz, a gidrán és a furioso-north star.

A nagy létszámú ménes ellátásához jelentős mennyiségű takarmányra volt szükség, aminek tárolására különleges építményeket emeltek. A bolondtornyok valójában zabsilók, amelyek báró Boxberg Frigyes ménesparancsnok kezdeményezésére épültek 1830 és 1832 között. A négyszögletes alaprajzú, téglából emelt, boltozatos manzárdtetővel fedett tornyok azóta a mezőhegyesi táj jellegzetes építészeti emlékeivé váltak.

Az épületek különlegessége a megjelenésük mellett a belső szerkezetükben is rejlett. A takarmánnyal teli zsákokat lovak segítségével, csigaszerkezeten húzták fel a tornyok tetejére, ahonnan a zabot a silókba öntötték. A termény ezután egymást keresztező lamellák között haladt lefelé, miközben a falakon kialakított, apró ablakokra emlékeztető nyílások a szellőzést biztosították.

A szerkezetnek köszönhetően a zab leeresztés közben átkeveredett és szellőzött, ami segített megakadályozni a takarmány befülledését és összetömörödését. A rendszert ráadásul úgy alakították ki, hogy már egyetlen zsák zab leengedése is megmozgatta a toronyban tárolt mennyiséget. Egy-egy épület akár ötszáz mázsa, vagyis mintegy ötven tonna takarmány befogadására is alkalmas volt.

A különös névhez egy meglehetősen komor helyi legenda kapcsolódik. A szájhagyomány szerint egykor ezek számítottak a környék legmagasabb építményeinek, és többen is a tetejükről leugorva vetettek véget életüknek. A bolondtorony elnevezést a helyiek ehhez a történethez kötik.

Mezőhegyes önkormányzatának műemléki nyilvántartása szerint hét ilyen torony maradt fenn, amelyek közül több ma is a külterületi majorok és földutak közelében áll. Állapotuk azonban eltérő: némelyikük jelentősen leromlott, másokat az idők során átalakítottak, és víztoronyként hasznosítottak.

A bolondtornyok mellett a történelmi ménesbirtok más épületeit is érdemes megismerni. Mezőhegyesen régi istállók, lovardák, tréningpályák és gazdasági létesítmények egész sora maradt fenn, amelyek ma is felidézik az egykori lótenyésztő központ működését.

A város angolparkjában több botanikai ritkasággal is találkozhatunk, a történelmi központban pedig a Hild János tervei alapján emelt diadalívek érdemelnek figyelmet. A ménesbirtok múltjába a Kocsimúzeum is betekintést enged, amit egy 1802-ben épült istállóban rendeztek be.

(Sokszínű Vidék)