Budapest sem maradt ki az emberi állatkertek sötét korszakából

A 19. század második felében Európa és az Egyesült Államok több nagyvárosában rendeztek olyan kiállításokat, amelyeken Afrikából, Ázsiából, Amerikából vagy Óceániából érkező embereket mutattak be. A látogatók mesterségesen kialakított „falvakban” figyelhették őket, miközben mindennapi tevékenységeiket végezték. 

A korszak gyarmatosító szemlélete ezeket az embereket egzotikus látványosságként kezelte. Párizsban, Londonban, Berlinben, Brüsszelben, Barcelonában és New Yorkban is rendeztek hasonló bemutatókat, amelyek olykor hatalmas közönséget vonzottak.

Az emberi állatkertek elterjedésében fontos szerepet játszott Carl Hagenbeck német állatkereskedő és állatkerti vállalkozó. Hagenbeck 1874-ben számikat vitt németországi magánállatkertjébe, ahol sátrakkal, rénszarvasokkal és szánokkal igyekezett megteremteni hagyományos környezetük látszatát.

Két évvel később núbiaiakat hozatott Szudánból, a csoport később pedig Berlinben, Londonban és Párizsban is szerepelt. A bemutatók üzletileg rendkívül sikeresnek bizonyultak, egy-egy utazó csoport akár több százezer érdeklődőt is vonzhatott.

Az efféle bemutatók idővel a világkiállításokon is megjelentek. Az 1889-es párizsi világkiállításon mintegy négyszáz afrikai és ausztrál őslakost mutattak be, miközben az egész rendezvényt összesen körülbelül 28 millióan keresték fel. A „kiállított” emberek között afrikai népcsoportok tagjai mellett számik, amerikai őslakosok, polinézek és tuaregek is szerepeltek.

Budapestre az 1896-os millenniumi ünnepségek idején mintegy 250 fős afrikai csoport érkezett, egy egykori francia tengerésztisztből lett lyoni ügynök közvetítésével. Az állatkertben egy kunyhókból álló telepen helyezték el őket.

A bemutatóról a Vasárnapi Ujság 1896. augusztus 30-i száma is részletesen beszámolt Egy darab Afrika Budapesten címmel. A szöveg ma különösen nyersnek hat, ugyanakkor pontos képet ad arról, milyen természetességgel tekintett a korabeli közönség az ilyen látványosságokra.

A lap beszámolója szerint a látogatók 50 krajcárért léphettek be a telepre. A cikk részletesen foglalkozott a bemutatott emberek külsejével, testalkatával és öltözékével, valamint azzal, hogyan fürödtek, dolgoztak vagy készítették használati tárgyaikat.

A szervezők arra törekedtek, hogy a csoport tagjai látszólag a hazájukban megszokott életmódot folytassák: pálmalevelekből épített kunyhókban éltek, és hagyományos mesterségeiket is bemutatták.

Az emberi állatkertek történetének egyik legismertebb példája Ota Benga esete. A Kongó-medencéből származó mbuti férfit Samuel Phillips Verner vitte az Egyesült Államokba, ahol az 1904-es St. Louis-i világkiállításon más afrikaiakkal együtt mutatták be.

Benga később visszatért Afrikába, majd ismét az Egyesült Államokba került. 1906-ban a bronxi állatkertben helyezték el, ahol egy ideig a majomházban is bemutatták. A bemutató tömegeket vonzott, miközben afroamerikai egyházi vezetők tiltakoztak az embertelen bánásmód ellen.

Benga végül elhagyta az állatkertet, megtanult angolul, iskolába járt, majd egy dohánygyárban kapott munkát. Keresetéből arra gyűjtött, hogy visszatérhessen Afrikába, az első világháború miatt azonban terve meghiúsult. 1916-ban, mindössze 32 éves korában öngyilkosságot követett el.

Az emberi állatkertek népszerűsége Európában a 20. század első évtizedeiben fokozatosan visszaesett, a nagy gazdasági világválság pedig újabb törést hozott. A gyakorlat azonban különböző formákban még évtizedekig fennmaradt.

Az 1958-as brüsszeli világkiállításon például kongói falut rendeztek be, ahol afrikai embereket mutattak be a látogatóknak. Hasonló esetre még 1994-ben is akadt példa, amikor egy francia szafariparkban elefántcsontparti falut hoztak létre.

(II. Vilmos császár képe)