2025-01-05
Egymás után szigorítanak a légitársaságok a kézipoggyászok szabályain
Nemrég írtunk róla, hogy tavaly decembertől szigorúbb előírások vonatkoznak a Wizz Air járatainak fedélzetére felvihető kézipoggyászokra. Az intézkedés már akkor felháborodást váltott ki az utazókból, de az elmúlt hónapokban több légitársaság is hasonló lépést vezetett be.
A Wizz Air még november elején tartotta meg befektetőiknek szóló prezentációját, és bár a kiadvány javarészt gazdasági mutatókról szólt, az egyik oldalon egy fontos részletet is „elrejtettek”. Eszerint „a téli szezonban a poggyászeladások növelésére fognak fókuszálni, amit részben a kézipoggyászok szigorúbb, jobb ellenőrzésén keresztül terveznek megvalósítani”.

Az Air Canada például nemrég jelentette be, hogy extra díjat számol fel azokra a kézipoggyászokra, amelyek mérete meghaladja a kis kézitáskák, illetve a hátizsákok általános méretét. Az Economy Basic jeggyel utazóknak az első kézipoggyászért 35 kanadai dollárt (közel 11 ezer forintot), a másodikért pedig 50 kanadai dollárt (kb. 15 ezer forintot) kell fizetniük. Ez az intézkedés nagy port kavart a nemzetközi sajtóban, sokan etikátlan és kapzsi húzásnak nevezték.
Most azonban az indiai repülésbiztonsági hivatal szigorított a szabályokon, emiatt az IndiGo és az Air India légitársaságok is frissítették előírásaikat – írja a Startlap a Travel Nine cikkére hivatkozva.

A jelenség persze egyáltalán nem számít egyedinek: világszerte egyre több légitársaság alkalmaz hasonló díjakat. Tavaly októberben például a Ryanair is frissítette árlistáját, mindeközben Dánia extra adóval sújtaná a légitársaságokat, de az egyre növekvő árak az EU közlekedési biztosának is feltűntek. Többen lehúzásnak tartják az ilyesfajta díjszabást, ugyanis míg a repülőjegyek árai olykor kedvezőek lehetnek, így, hogy a poggyászokért extra díjat számolnak fel a légitársaságok, a vásárlók valójában jóval magasabb áron tudnak csak utazni, mint a meghirdetett összeg. Nem beszélve arról, hogy a kézipoggyászok piacát tulajdonképpen maguk a cégek teremtették meg azzal, hogy elkezdtek jelentős árakat felszámolni a feladott bőröndökért.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!