2024-12-13
Sok utas retteg ettől a 4 dologtól, de a pilótáknak már fel sem tűnik
A repülőgépek ugyan messze a legbiztonságosabb közlekedési eszköznek számítanak, mindez korántsem segít azokon, akik félnek a repüléstől. Nekik lehet megnyugtató ismerni azokat a gyakran ijesztőnek ható jelenségeket, amikhez a pilóták már annyira hozzászoktak, hogy észre sem veszik őket.
Azok számára, akik tartanak a repüléstől, a pilóták munkaköre maga lehet a rémálom. Azonban a szakemberek alapos kiképzésen vesznek részt, mielőtt egyáltalán beülhetnének egy utasszállító gép fülkéjébe. A képzés során pedig azokra a helyzetekre is felkészítik őket, amelyek az utasok számára meglehetősen ijesztőek lehetnek.

Ilyenek például a repülőgép felszállása után tapasztalható zajok és mozgások. Míg eleinte a felszállás éles motorzajokkal jár, addig emelkedés közben egyszer csak elkezdenek halkulni ezek a zúgások. Ilyenkor ráadásul olyan érzetünk támadhat, mintha a repülőgép hirtelen zuhanni kezdene. Persze a valóságban egyáltalán nem kell ilyesmitől tartanunk.

És hogy erre miért van szükség? A teljesítmény csökkentésének biztonsági okai vannak, ugyanis ez garantálja, hogy a gép akkor is a levegőben maradjon, ha felszállás alatt az egyik hajtómű meghibásodik. Az emelkedés utolsó szakaszában pedig pár fokkal lejjebb is engedik a gépek orrát – ez érződhet úgy az utastérben, mintha a repülő hirtelen zuhanni kezdene.

A szárnyközeli üléseket választva nemcsak a turbulenciát mérsékelhetjük, de pozíciónk ilyenkor ideális a képek készítésére is. Azonban a szorongó utasoknak ez a kilátás akár aggasztó látvány is lehet, hiszen így pontosan végigkövethetik a szárnyak mozgását, amik felszállás közben hajlamosak egy kicsit „meghajolni” a föld felé, amitől úgy érezhetjük magunkat, mintha az egész gép hamarosan felfordulna.
Aggodalomra viszont semmi ok, mivel utasszállítók tervezésekor úgynevezett dőlésszög-korlátozókat is beszerelnek: ezek lehetővé teszik, hogy 30 fokos dőlésszög elérését követően is visszaálljanak vízszintesbe a szárnyak, ezért a gép sosem fog megborulni.

A feszengő utasok számára felszabadító pillanat lehet az, amikor már látják a kifutópályát, ám a leszállás sem mindig zökkenőmentes. Bosszantó lehet, ha a kifutóhoz közeledő repülőgépünk orra hirtelen mégis az ég felé mozdul, a hajtóművek pedig emelt hangerővel kezdenek zúgni. A pilóták persze nem saját szórakoztatásukra döntenek így. Az ismételt emelkedésnek, körözésnek több oka is lehet: elképzelhető például, hogy a felhők, a köd vagy az erős szél miatt ebben a pillanatban még nem elég biztonságos megkísérelni a landolást, de az is lehetséges, hogy a légiforgalmi irányítók szerint túl közel került gépünk egy másik repülőhöz.

Természetesen arra mindenki fel van készülve, hogy fel- és leszálláskor a repülőgép emelkedni és ereszkedni fog, ám ha a levegőben tapasztalunk egy váratlan süllyedést, az könnyen megrémisztheti az utasokat. Ezt elsősorban hosszú távú járatokon tapasztalhatjuk, az okát pedig egyáltalán nem a repülőgépben kell keresnünk, hanem a pilóták számításaiban.
Ahogy ugyanis fogy az üzemanyag, a repülőgépek súlya is változik. Ilyenkor a pilóták bevállalhatnak egy meredekebb emelkedést, de úgy is dönthetnek, hogy üzemanyag-takarékosabb magasságba repülnek. Mivel ez egy általános intézkedésnek számít, a pilóták ezekről ritkán értesítik az utasokat, aggódni viszont egyáltalán nem kell, ha ilyet tapasztalnánk.
(Forrás: The Points Guy)
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!