2025-01-27
Ezek a repülőterek egy kőhajításnyira vannak a várostól
Egy több órás repülőút után üdítő felismerés lehet, hogy a leszállást követően egyáltalán nem kell sokat utaznunk azért, hogy eljussunk a lefoglalt szálláshelyhez. Míg számos repülőtér jó messze terül el attól a várostól, amit kiszolgálnak, addig olyanok is akadnak, amik – kis költői túlzással élve – egy köpésre vannak a központtól. De hol kell a legkevesebbet utazni azért, hogy bejussunk?
A repülőtereket nem véletlenül alakítják ki a városok szélén, ám az is tény, hogy egy hosszú utat követően fárasztó még egy, netalántál több órát vonatozni vagy buszozni a városközpontig. Párizsnak például van egy olyan repülőtere (Vatry) ami 160 kilométerre helyezkedik el tőle, de a Frankfurt Hahnról is mintegy 125 kilométert kell utazniuk azoknak, akik el szeretnének jutni a városba. Ezzel szemben létezik néhány repülőtér, ami már-már túlságosan is közel van az általuk kiszolgált városokhoz.


Szintén hamar eljuthatnak a városba azok, akik Pisába repülnek: a központi vasútállomás 1,5 kilométerre van a repülőtértől – bár a klasszikus értelemben vett óvárosért inkább egy 3 kilométeres távot kell megtenni. Mindenesetre a turistáknak így is csak 5 percét veszi el a transzferjárat. Hasonló a helyzet Észtországban és Litvániában is. Tallinn repülőterét a városközponttól 4 kilométerre húzták fel, ami időben egy 15 perces utazást jelent. Vilniusban az 5,9 kilométeres távot nagyjából 10 perc alatt tudják megtenni a buszok.
Persze a nagyobb távolság sem minden esetben jelent jóval több időt. Lisszabon repülőtere például bár 10 kilométerre fekszik a központtól, a hatékony Aeroporto-Saldanha járatnak köszönhetően 20 percen belül el lehet jutni a portugál fővárosba. Ugyanígy kellemes meglepetést okoz Málaga: a spanyol várost és repülőterét 12 kilométer választja el, amit a C-1-es vonat 12 perc alatt gyűr le.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


