Tárgyak, amiket kötelező a táskádba csomagolni a profi utazók szerint Tárgyak, amiket kötelező a táskádba csomagolni a profi utazók szerint
Fotó: Jed Villejo, Unsplash

2024-08-18

Tárgyak, amiket kötelező a táskádba csomagolni a profi utazók szerint

Minden utazónak megvan a saját pakolási stratégiája, ám abban a legtöbben egyetértenek, hogy van néhány dolog, amit bárhova is induljunk, nem érdemes kihagyni a listából. Míg a telefonunkról vagy az iratainkról valószínűleg sosem feledkezünk meg, addig egy-egy kevésbé létszükségletű tárgy könnyen otthon maradhat, ha nem vagyunk résen – a Huffpost most tapasztalt utazókat kérdezett meg arról, hogy mi az az egy tárgy, amit minden útra magukkal visznek.

„Az egyik dolog, amit kivétel nélkül minden utazásra magammal viszek, az a sálam. A megfelelő sálból ugyanis egyszerre lehet például felsőt, fejkendőt, pokrócot, nyakpárnát és szemtakarót is készíteni, ami a hosszú távú repülőutakon nagyon jól tud jönni. Szintén hasznos lehet a strandokon, a légkondicionált helyiségekben vagy akkor, ha sok időt töltünk a napon”

– fejtette ki a szóló utazásokra specializálódott Gabby Beckford.

Image
Fotó: Marek Rucinski, Unsplash.

Sean Lau utazási blogger ezzel szemben inkább a török (hamam) törölközőket preferálja, hiszen hasonlóan a sálakhoz, a hozzájuk mérten vastagabb török törölközőket is több helyzetben tudjuk hasznosítani. A kempingezőknek például különösen jól jöhet egy ilyen, hiszen a sátrakban éjjelente könnyen hideg tud lenni.

Itt nemcsak a legfontosabb, de az összes szükséges tárgyról írtunk: Mindig otthon hagysz valamit? Itt a tökéletes ellenőrőzlista a repülős utazásokhoz
Image
Fotó: Hybrid Storytellers, Unsplash.

A Delta Airlines egyik pilótája a proteinszeletekre esküszik, hiszen már csak karrierjéből adódóan is jól tud jönni, ha van nála egy-két tápláló, de kis helyet elfoglaló finomság. Ha tudjuk előre, hogy sokat fogunk járkálni, vagy nem lesz időnk sokáig sorban állni, akkor a proteinszeletek egy egészséges és laktató megoldást biztosítanak éhségünk csillapítására.

A kérdést praktikus oldalról megközelítő Katy Nastro szerint azonban a legfontosabb, hogy tartsunk magunknál egy másolatot útlevelünkről, személyi igazolványunkról. A Going utazásfoglaló portál szóvivője úgy gondolja, hogy jobb felkészülni az olyan kellemetlen helyzetekre, mint például a pénztárcánk, telefonunk elveszítése – nem beszélve arról, ha ellopják ezeket. Ilyenkor pedig nagyon is jól tud jönni, ha van a táskánkban egy kinyomtatott másolat, hiszen személyazonosságunk igazolása nélkül helyszíntől függően nagyon nehéz sorsunk lehet.

Image
Fotó: Taan Huyn, Unsplash.

Ha már telefonok: egy másik profi azt javasolja, hogy mindenképpen legyen velünk egy power bank (külső akkumulátor), hiszen a modern világban rengeteg dologra használjuk az okoseszközeinket. Szintén nem elhanyagolható a Rent a Car autós utazásokkal foglalkozó céget vezető Elie Michaels tanácsa, miszerint orvosságok nélkül nagyon kockázatos elindulni. Külföldön ráadásul könnyen megeshet, hogy nem találjuk meg az általunk már ismert gyógyszereket, így jól tud jönni, ha előre fel vagyunk készülve.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!