2024-07-16
Fázol a repülőn? Ezért olyan alacsony a hőmérséklet a fedélzeten
Ha máskor nem is, nyáron a legtöbben örülünk annak, ha például a buszokon, villamosokon vagy a repülőkön kellemesen hűs a klíma. A repülőgépek fedélzetén tapasztalható hűvös viszont sokak számára már nem túl kellemes – de miért is tartják alacsonyan a hőmérsékletet, és miért nem állíthatják ezt be a légiutas-kísérők?
Aki gyakran utazik, biztosan került már olyan helyzetbe a repülőgépek fedélzetén, hogy magára kellett tennie egy plusz réteget. Ugyanakkor a légiutas-kísérők sem véletlenül mondják nekünk azt, hogy nem kapcsolhatják feljebb a klímát: annak, hogy „alacsonyabbra állítják” a hőmérsékletet ugyanis több oka is van.
A Aviationfly szakmai lap szerint az egyik legfontosabb indoknak a magasság mondható. A levegő hőmérséklete utazómagasságban ugyanis akár -45 és -55 Celsius-fok között is mozoghat, a repülőgép külső felülete pedig fémrészről fémrészre vezeti ezt a hideget, amit az utasok is megéreznek.

Ezen felül a légkeringető rendszernek is van ebben egy kis szerepe: a levegőt általában a hajtóművek kompresszorain keresztül juttatják az utastérbe, ami hűtés nélkül eléggé felmelegíthetné a kabint. Emiatt mielőtt a fedélzetre jutna a levegő, először egy légkondicionáló berendezésen is keresztülmegy azért, hogy végül kellemesen hűvös legyen – ez a hűtőhatás a szellőzőnyílások közelében még inkább észrevehető. Ezzel párhuzamosan a hűvös levegő a baktériumok, betegségek terjedését is segít megelőzni, ami – főleg a hosszú távú utazások során – különösen fontos.

Nem utolsó sorban, az alacsony hőmérsékletet egy harmadik dolog is indokolja, mégpedig az utasok kényelme. A hűvös levegővel ugyanis csökkenthető annak a kockázata, hogy – például durva turbulencia esetén – az utasok rosszul legyenek, esetleg elájuljanak. A hideg emellett a kómásság ellen is jól működik, esetleges balesetek során pedig kiemelten lényeges, hogy az utasok éberek legyenek. A hűvös levegő továbbá a vízháztartásunkra is hatással van: mivel így kevesebbet izzadunk, kevesebb a dehidratáció kockázatának az esélye is.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!