Két lakás áráért kínálnak egy strandokkal teli brit szigetet
A kép csak illusztráció
Fotó: Stephen Dorey, Getty Images

2025-03-15

Két lakás áráért kínálnak egy strandokkal teli brit szigetet

Nemrég írtunk arról, hogy Spanyolországban komplett településeket lehet megvásárolni igencsak kedvező áron, most pedig az Egyesült Királyságból érkezett egy olyan ajánlat, amivel ritkán lehet találkozni. A Skócia északi részén elterülő Eilean Mór szigetét ugyanis most nagyjából két tágas budapesti lakás áráért kínálják.

Skócia nyugati részén, a vadregényes Hebridákhoz közel találhatjuk meg Eilean Mór szigetét, amely egész területe nemrég felkerült az „ingatlanpiacra”. Ugyan Skóciában több sziget is viseli ezt a nevet, az érintett földterületet Loch Sunart régiójában, Strontian településétől nagyjából 7 percnyi autóútra található. Az apró sziget főleg a természetkedvelőknek jó választás, hiszen környéke egy kisebb mentsvár a madarak számára, „távoli” elhelyezkedése miatt pedig tökéletes a zavartalan pihenésre.

A 3 tengerparttal büszkélkedő szigetet jelenleg 325 ezer fontért, azaz nagyjából 154 millió forintért kínálják.

A szigetet általában hajóval, de apálykor gyalogosan is meg lehet közelíteni, a közelben pedig olyan természeti látványosságok vannak, mint az Ariundle Oakwood Nemzeti Rezervátum vagy a Creach Bheinn-csúcs. Hajóra szállva ráadásul könnyen eljuthatunk Skye szigetére is, ami olyan filmekben szerepelt, mint a Prometheus, a 47 Ronin vagy A vesszőből font ember. Út közben nemcsak csodás partmenti skót tájakat, de akár bálnákat és delfineket is láthatunk.

Ha már fentebb megemlítettük, hogy több Eilean Mór elnevezésű sziget is létezik Skóciában, akkor érdekességként érdemes felhozni a jóval távolabbi, Harris szigetétől északnyugatra elhelyezkedő szigetet.

A Flannan-szigetcsoporthoz tartozó Eilean Mórhoz, pontosabban a helyi világítótoronyhoz ugyanis egy skót rejtély is tartozik. Az épületet még 1899-ben húzták fel, mindössze egy évvel később azonban mindhárom kirendelt toronyőrnek nyoma veszett. A helyszínre érkező váltásuk már csak a hűlt helyüket találták meg: az ajtó nyitva állt, a konyhában egy félig felborított szék és egy megkezdett szendvics várta, a földszinti helyiségben pedig az ott tárolt három vízhatlan kabátból kettő hiányzott. A naplóbejegyzések is egy különös jelenségről számoltak be: elvileg az utolsó napokban egy hatalmas vihar tombolt, de ezt a környéken sehol máshol nem érzékelték. A három toronyőr rejtélye azóta is megoldatlan maradt, így nem meglepő, hogy sokan pont emiatt a legenda miatt utaznak a Flannan-szigetekre.

 

Mindazonáltal az biztos, hogy a Loch Sunartból kimagasló Eilean Mórral jobban járunk, mint kísérteties névrokonával.

(Forrás: Express)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Drive-tipp