2025-05-24
1 euró, 40 ingatlan: tengerparthoz közeli olasz falu keresi új lakóit
Azokban az olasz falvakban, ahol bevezették az egyeurós házak programját, a legtöbbször sikerrel jártak, és sok új lakót vonzott a kezdeményezés. Mindez ösztönzőleg is hat azokra a településekre, amelyek szintén az elnéptelenedéssel és a lakosság elöregedésével küzdenek. A tengerparttól csupán 40 percre található Penne is csatlakozott az egyeurós mozgalomhoz, ráadásul itt az átlagosnál kedvezőbb feltételekkel várják az érdeklődőket.
Olaszország közepén, Rómával szemközt találjuk meg Penne alig ezer főt számláló települését, ahol – hasonlóan más vidéki településekhez – egyre égetőbb problémát jelent a fiatalok elvándorlása. Az első egyeurós programot még 2022-ben indították el, azóta viszont 6 ingatlannak is sikerült új gazdát találni. A sikerre való tekintettel tovább folytatják az elnéptelenedés elleni küzdelmet, és ismételten piacra dobnak néhány egyeurós házat.

A többnyire a falu óvárosában található épületek állapotán persze van mit javítani, de cserébe elég változatosak: van például köztük háromszintes, de 120 négyzetméteres is, tehát nem csak az egyedül vagy párban költözők találhatják meg számításaikat. Az eladásra kínált házak java része régi földművescsaládoké volt, akik a második világháborút követően menekültek el Pennéből jobb élet reményében.
A leendő tulajdonosokkal szemben persze van némi elvárás: a legfontosabb közülük, hogy a jelentkezőknek el kell kötelezniük magukat Penne és a felújítandó ingatlan iránt, hiszen másként nincs értelme a projektnek. További kikötés, hogy az új lakóknak a vásárlást követő 3 éven belül be kell fejezzék a felújítást – azonban van egy lényegi különbség Penne és a többi olasz falu között.

A tapasztalatok alapján egy kisebb ház felújítási költsége nagyjából 20 ezer euróról (8 millió forintról) indulnak – ez természetesen még mindig kevesebb, mint amit egy újépítésű lakásért kérnek. Mindenesetre ezekből is akad a környéken: 40 ezer euróért (16 millió forintért) már azonnal költözhető ingatlanokat is lehet találni Penne közelében.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


