2025-02-06
Meglepetés: Budapest helyett egy másik magyar város lett Európa egyik legromantikusabb úti célja
Egy romantikus hétvégi kiruccanás remek módja lehet a Valentin-nap megünneplésének, ehhez viszont érdemes előre válogatnunk az olyan városok közül, amik tökéletesek az alkalomra. Az például könnyen ronthat az élményen, ha szerelmespárok tömkelege járja mellettünk a látványosságokat – éppen ezért állított össze a Nomad egy alternatív „romantikus listát”.
Közeleg a Valentin-nap, amit a párok gyakran valamilyen hétvégi kiruccanással ünnepelnek meg. Míg Párizs, Velence vagy Szantorini szinte minden ilyen tematikájú összeállításban szerepel, addig léteznek olyan úti célok is, amelyek bár hasonlóan romantikusak, mégsem fértek fel a toplistákra.
Pontosan ezeknek járt utána a Nomad legutóbbi felmérésben, ahol belsős adataik alapján először összegyűjtötték a legnépszerűbb Valentin-napi helyszíneket, majd megnézték, hogy az adott országokban mely úti célokra tudjuk lecserélni az „elcsépelt” választásokat.

Az 1226-ban alapított város díszes házikóival, romantikus kanálisaival és nyüzsgő piacaival tökéletesen hozza a Valentin-napi hangulatot. A legnépszerűbb látványosságok közé tartozik a halárusok kerülete, a Szent Márton templom, és a 15. században épült vámház, a Koïfhus. A kultúrát kedvelők sem fognak unatkozni, hiszen a természettudománytól kezdve a művészeteken át a játékokig, Colmarban megannyi múzeum várja az érdeklődőket.

Itt elsétálhatunk Júlia erkélyéhez (Casa di Giulietta), megnézhetünk egy előadást a város ókori amfiteátrumában, majd az este vége felé végigjárhatunk Verona legbájosabb hídján, a Ponte Scaligerón. Napközben érdemes megpihennünk egy kicsit a reneszánsz Giusti-kert fái alatt, de az Adige-folyó partja is tökéletes a romantikus sétákra.

Chioggia tényleg „Velence másik oldalán” terül el, szerkezetre pedig teljesen hasonlít a népszerű olasz városhoz: az utcák helyén ugyanúgy csatornák futnak, amik felett szintén átível pár hangulatos kőhíd, így például a Chioggia kapujában található Ponte di Vigo. A lagúna másik oldalán ráadásul meseszép strandok terülnek el, amik remek lehetőséget biztosítanak a naplementés partmenti sétákra.

Mint írják, „Szeged nyugodtabb környezetet és kisvárosi romantikát kínál a látogatóknak: fákkal szegélyezett útjai, szecessziós épületei és folyóparti sétányai festői környezetet ígérnek a pároknak, akik végigsétálhatnak a szökőkutakkal és szobrokkal díszített Széchenyi téren vagy beülhetnek egy gyertyafényes vacsorára a város elegáns vendéglátóhelyeinek egyikébe.”

- Colmar, Franciaország (Párizs helyett)
- Verona, Olaszország (Róma helyett)
- Chioggia, Olaszország (Velence helyett)
- Sitges, Spanyolország (Barcelona helyett)
- Utrecht, Hollandia (Amszterdam helyett)
- Český Krumlov, Csehország (Prága helyett)
- Graz, Ausztria (Bécs helyett)
- Szeged, Magyarország (Budapest helyett)
- Lucca, Olaszország (Firenze helyett)
- Évora, Portugália (Lisszabon helyett)
- Stirling, Skócia (Edinburgh helyett)
- Aarhus, Dánia (Koppenhága helyett)
- Göteborg, Svédország (Stockholm helyett)
- Trogir, Horvátország (Dubrovnik helyett)
- Folégandrosz, Görögország (Szantorini helyett)
- Gent, Belgium (Bruges helyett)
- Innsbruck, Ausztria (Salzburg helyett)
- Boroszló (Wrocław), Lengyelország (Krakkó helyett)
- Antibes, Franciaország (Nizza helyett)
- Toledo, Spanyolország (Madrid helyett)
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


