2026-07-21
Egészben sütik ropogósra Kambodzsa nyolclábú csemegéjét
Bár sokakat már egy kisebb pók látványa is megrémít, Kambodzsa piacain a megszokott húsfélék mellett sült tarantulával is találkozhatunk. A különös fogás elterjedését az ország történelmének egyik legsötétebb időszakához kötik, napjainkban azonban elsősorban gasztronómiai kuriózumként tartják számon.
A Kambodzsában a-pingként ismert sült tarantulát az ország számos pontján megkóstolhatjuk, leghíresebb lelőhelye azonban a Phnom Penhtől mintegy 75 kilométerre fekvő Skuon. A települést gyakran Spiderville, vagyis „Pókváros” néven emlegetik, mivel a környék régóta a tarantulák gyűjtésének és árusításának központja.
A fogás elterjedésének hátterében azonban jóval komorabb történelmi körülmények állnak.
Kambodzsában kezdetben elsősorban mezőgazdasági munkások vitték haza a tarantulákat más ízeltlábúakkal együtt, az 1970-es évek éhínsége idején azonban jóval szélesebb körben elterjedt a fogyasztásuk. A vörös khmerek uralma alatt a lakosság arra kényszerült, hogy minden elérhető táplálékforrást felhasználjon, így a pókok sok család számára a túlélést jelentették.
Később megjelentek a sült pókokat árusító üzletek is, Skuon pedig fontos közlekedési csomópontjának köszönhetően hamar a kereskedelem központjává vált. Az ABC riportjában megszólaló helyi lakos szerint az ágazat növekedéséhez az is hozzájárult, hogy a különös fogás a tehetősebb kambodzsaiak érdeklődését is felkeltette.

Az a-ping elkészítése viszonylag egyszerű. A pókokat fokhagymával, sóval, cukorral, zöldfűszerekkel, esetenként pedig chilivel ízesítik, majd bő olajban ropogósra sütik. A lábak roppanósak, a potroh azonban jóval puhább, krémesebb állagú.
A tarantula ízét gyakran a rákéhoz vagy a chipséhez hasonlítják. A potroh kesernyés, a peték édeskés ízűek, magán a húson pedig leginkább az elkészítéséhez használt fűszerek érezhetők. A turisták a belsőségek szokatlan, olykor rágós állaga miatt általában inkább a húsosabb részeket kóstolják meg.
A helyi pókvadászok főként Kampong Thom és Preah Vihear tartomány erdős vidékein gyűjtik be a tarantulákat. A föld alatti üregekből bottal, olykor pedig puszta kézzel csalogatják elő őket. Miután a pók a felszínre kerül, eltávolítják a méregfogait, hogy biztonságosan kezelhető legyen.

Bár a térségben továbbra is nagy számban élnek pókok, a növekvő kereslet és az erdőirtások miatt folyamatosan csökken a vadon élő tarantulák állománya. A szakértők szerint a túlzott begyűjtés hosszú távon a hozzájuk kapcsolódó gasztronómiai hagyományt is veszélyeztetheti, ezért egyre gyakrabban vetődik fel a fenntartható gyűjtés vagy a tenyésztés szükségessége.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


