6 tradicionális horvát étel, amit vétek kihagyni az idei nyaralás alatt
Fotó: Milos Momcilovic/Shutterstock

2025-06-11

6 tradicionális horvát étel, amit vétek kihagyni az idei nyaralás alatt

Horvátország nemcsak gyönyörű tengerpartjairól és szigeteiről ismert, hiszen gazdag és ízletes gasztronómiája is a nyaralás elengedhetetlen részét képezi. És mivel a helyi konyha autentikus fogásai nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy igazán átéljük az ország varázsát, össze is gyűjtöttünk néhány klasszikus ételt, amelyet kötelező megízlelnünk ott tartózkodásunk alatt.

Crni rižot
Image
Fotó: Ramon grosso dolarea/Shutterstock

A crni rižot, azaz a „fekete rizottó” számos olasz, és szinte minden horvát étterem étlapján ott szerepel, és sokkal finomabb, mint amilyennek elsőre látszik. A tintahal tintája adja a fogás a sötét színét, a különböző tenger gyümölcsei pedig a húsos hozzávalókat. Bár első randevúra nem a legalkalmasabb étel, mivel befeketedik tőle a fogunk és a nyelvunk, vakációnk alkalmával mindenképp megér egy próbát – elő- és főételként egyaránt

Grillezett bárányhús
Image
Fotó: Dragos Asaftei/Shutterstock

Amennyiben Pag szigetére látogatunk el nyaralásunk során, van egy kihagyhatatlan tippünk: a birkáiról is híres régióban különlegesen finom, sovány és halvány rózsaszínű bárányhúst találunk, amelyet nyárson sütve szinte lehetetlen elrontani. Az egyedülálló íz kulcsa a tej, amelyen a fiatal bárányok nevelkednek, a helyi juhok pedig aromás gyógynövényeken legelnek a sós vízhez közeli környezetben.

A késő tavaszi és kora nyári időszak a legjobb a pagi bárány fogyasztására – a legautentikusabb vendéglátóhelyeken a húst rozmaringgal, kakukkfűvel és más természetes gyógynövényekkel pácolják.
Pašticada
Image
Fotó: melei5/Shutterstock

A dél-francia konyhát is megidézi az egyik legismertebb dalmát étel, a pašticada. A pácolt marhahúsból, aszalt szilvából, fügéből és bor vagy prosecco hozzáadásából készült pörkölt a kiadós főételek szerelmeseinek új favoritja lesz. A megfelelő pašticada mintegy 24 órás előkészítést igényel – beleértve a hús egy éjszakán át tartó ecetes, fokhagymás és általában szalonnás áztatását. Legtöbször gnocchival tálalják, és ünnepi ételként is készítik: bizonyos szentek napján vagy esküvőkön gyakran szolgálják fel Horvátország-szerte.

Pljeskavica
Image
Fotó: Tsuguliev/Shutterstock

Tekintettel a hamburgerek jelenlegi globális trendjére, balkáni rokona, a pljeskavica is egyre népszerűbb Horvátországon kívül is. A fogás lényegében egy nagy darált húspogácsa, amely marha- és bárányhús enyhén fűszeres keveréke, és amelyet – a ćevapčićihoz hasonlóan – nagy adag ajvári paprikakrémmel és egy kis halom apróra vágott nyers hagymával tálalnak.

A helyi éttermekben lepinjával, azaz a balkáni laposkenyérrel is kínálják, tehát ha igazán tradicionális módon kóstolnánk meg, érdemes ezzel kipróbálni.
Osztriga
Image
Fotó: SUNGMOON HAN/Shutterstock

Bár sokan elutasítóan néznek az osztrigára, a lelkes kisebbségnek, akik rajonganak az ételért, mindenképp érdemes az Adriai-tengerből fogottat is megkóstolni. A horvát vizekben halászott íze ugyanis jóval intenzívebb, mint atlanti-óceáni társaiké. A Time Out szerint a leghíresebb fajták Ston és Pelješac településekről, valamint az isztriai Limski csatornájából származnak. Ezek közelében akár út széli bódékból is érdemes osztrigát vásárolni, itt ugyanis garantáltan a lehető legfrissebbet kínálják vendégeiknek.

Rožata

Ha hagyományos horvát desszert, akkor a helyi karamellás puding a kötelező nassolnivaló. A rožata leglényegesebb összetevője a rózsalikőr – a neve is innen ered. Sok helyen vaníliakivonattal készült változatát szolgálják fel, ezért ajánlott közvetlen az adott étteremben utánakérdezni, hogy náluk hogyan készítik.

Az édesség különösen Dubrovnik környékén elterjedt, itt sokszor a maraschino nevű meggylikőr hozzáadásával keverik ki, amely egy különös extra karaktert ad hozzá a karamellás ízvilághoz.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!