Veszélyes pókfajok terjednek Magyarországon – itt találkozhatsz velük

A pókok alapvetően szerves részét képezik az ökoszisztémának: nemcsak, hogy szabályozzák a kártevő rovarok populációját, de a madaraknak és egyes hüllőknek is táplálékul szolgálnak. Habár a legtöbb itthon fellelhető példány teljesen ártalmatlan, balszerencséjükre kinézetük viszont rengeteg ember számára taszító. Vannak viszont olyan fajok is, amelyekkel nem érdemes közeli kapcsolatot ápolni – figyelmeztet az Agroinform.

A mérges dajkapók Magyarország legveszélyesebb és második legnagyobb pókfaja. Általában nyílt mezőkön és száraz, füves réteken találkozhatunk vele, főleg sötétedés után. A nőstények lábaikkal együtt akár a 6 centiméteres testhosszt is elérhetik, a tojásaikat őrző lakószövedékeket pedig agresszívan védik. Csípésük bár nem halálos, komoly fájdalmakat okoz: a legtöbben egy lódarázs szúrásához hasonlítják. Csípés esetén lázra, zsibbadásra és émelygésre lehet számítani, amelyek akár több órán át is fennállnak.

Méretet nézve a mérges dajkapókot lekörözi a szongáriai cselőpók, amelynek nőstény egyedei lábakkal együtt akár a 10 centiméteresre is nőhetnek. A faj elsősorban szikes pusztákon és homokos talajokon él, Magyarországon java részt a Kiskunság és Hortobágy területén. Alapvetően viszont egy rejtőzködő fajról van szó, így ő is örül annak, ha nem fut össze velünk. Csípése hasonlóan fájdalmas, mint a dajkapóké, de fontos, hogy a szongáriai cselőpók egy békés, nem agresszív pókfaj, így a támadásra kicsi az esély.

A pokoli cselőpók már egy gyakoribb vendégnek számít itthon, hangzatos nevét pedig fájdalmas, hosszú ideig érezhető csípéséről kapta. Szintén egy termetes fajról van szó: a hímek 11-18, a nőstények 13-23 centiméter hosszúra is megnőhetnek, szürkésbarnás külsejük miatt ráadásul könnyen beleolvadnak a környezetbe. Tőlük inkább a földön kell tartani, mintsem a sarkokban, ugyanis a pokoli cselőpókok nem szőnek hálót, hanem talajba fúrt, függőleges lyukakban élnek – szerencsére ők sem agresszívak, csak akkor harapnak, ha veszélyben érzik magukat.

A klímaváltozás révén Magyarországon is elterjedt a dajkapókoknak egyik, alapvetően nem agresszív alfaja, a sárga dajkapók. Ők kisebbek, mint fent említett társaik és velük ellentétben kedvelik is a emberlakta környezetet – különösen ősszel, az idő lehűlésével mászhatnak be a lakásokba, de sok esetben zöldségekkel és gyümölcsökkel együtt jutnak be hozzánk. Csípése fájdalmas lehet, de közel sem annyira, mint a mérges dajkapóké, allergiás reakció esetén azonban súlyosabb tünetek is felléphetnek. A csípés alapvetően viszketést, némi fájdalmat, bőrgyulladást és helyi vizesedést (ödémát) okozhat, a tünetek jellemzően pár napon belül elmúlnak.

Szintén új fajnak számít a deres bikapók, melyek külseje elég látványos: a hímek piros potrohán négy fekete pötty díszeleg, míg a nőstények teljesen szürkék. Méretüket tekintve 8-16 centiméter között mozognak, és élőhelyként a meleg, száraz klímájú dombvidékeket kedvelik. Ők is földbe ásott lyukakban alakítják ki otthonukat, amelyeket a nőstények szinte sosem hagynak el – a hímek táplálékért ugyan kimerészkednek, de ők is inkább az „otthonülős” típusba tartoznak. A deres bikapók csípése is fájdalommal jár, de egyrészt egy ritkán előforduló, másrészt egy félős fajról van szó, így kevés az esélye annak, hogy összefutunk velük. Magyarországon az Aggteleki Nemzeti Park környékén szúrták ki őket.