Nincs megállás: elektromos teherautók érkeznek a BYD-től
BYD E-Vali a hannoveri kiállításon
Fotó: Bloomberg, Getty Images

2024-09-21

Nincs megállás: elektromos teherautók érkeznek a BYD-től

Az európai piacon is egyre nagyobb teret hódít magának a Szegeden is gyárat építő BYD. A kínai gyártó a hannoveri kereskedelmi járművek kiállításán (IAA) most három új teherautót mutatott be, melyek közül a legnagyobb felhajtás az E-Vali névre keresztelt kisteherautót övezte.

A kínai elektromos járművekre specializálódó BYD folyamatosan meglepi a fogyasztókat: a szeptember 17. és 22. között zajló autókiállításra három teherautót is hozott. A kisteherautók között a BYD az ETP 3-as helyére az E-Valit szánja, melynek teherbírása 700 és 1450 kilogramm között mozog.

A jármű maga 6, illetve 7 méteres hosszban, valamint 13,9 és 17,9 köbméteres raktérrel kapható.

A kisteherautó hátsó és összkerékhajtással is rendelhető, 80,64 kWh kapacitású akkumulátorával pedig 250 kilométerre ugrik a hatótávolság. A töltési ideje sem rossz: az autó mindössze fél óra alatt képes elérni a 80 százalékos szintet.

A második újdonság a 7,5 tonnás ETM 6-os könnyű teherautó, mely már egy kicsit hosszabb: a 7,6 méteres járgány hasznos teherbírása 3,7 tonnára tehető, így ezt feltehetően városi áruszállításra lesz ideális. Mindenesetre 126 kWh akkukapacitása egy feltöltéssel 200 kilométer megtételére ad lehetőséget.

A harmadik bemutatott modell az EYT, azaz az Electric Yard Tractor nevet kapta. Mint nevéből is kiszűrhető, ezt főleg logisztikára lehet majd használni. Ahogy azt a Totalcar is megemlíti, a BYD már próbálkozott elektromos vontatókkal, ám eddig nem történt áttörés. Az akár 75 tonnát vontatni képes EYT-vel ezt az akadályt szeretnék megugrani: az autó 216,7 kWh kapacitású akkumulátora a cég állítása szerint 16 órányi folyamatos munkavégzést is kibír, villanytöltővel pedig egy óra alatt lehet ismét 100 százalékra tölteni.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!