Több évtized után újra zöld utat kaptak a szuperszonikus repülők az USA-ban Több évtized után újra zöld utat kaptak a szuperszonikus repülők az USA-ban
A NASA X-59-es kísérleti repülőgépe
Fotó: Blueee77/Shutterstock

2025-06-10

Több évtized után újra zöld utat kaptak a szuperszonikus repülők az USA-ban

Június 6-án Donald Trump amerikai elnök rendeletében utasította az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatalt (FAA), hogy vonja vissza a szárazföld feletti szuperszonikus utasszállító repülésekre vonatkozó, 1973-ban bevezetett tilalmat. Ezzel a lépéssel új utak nyílhatnak az amerikai légi közlekedésben a jelenleg is szuperszonikus utasszállítókon dolgozó cégek és egyéb repülőgépgyártók számára.

Már korábban beszámoltunk arról a híresztelésről, miszerint éveken belül engedélyezhetik a tengerentúlon a szuperszonikus – azaz a hangsebességnél gyorsabb mozgásra képes – repülőgépek széleskörű használatát. Ez hamarosan meg is valósulhat, hiszen az amerikai törvényhozás mostani jogszabálytervezete kifejezetten a Mach 1 (azaz a hangsebesség határa) feletti polgári repülés szabályainak kiszélesítéséről szól, írja az airportal.hu.

A terv szerint egyetlen feltételnek kell megfelelnie a szuperszonikus gépeknek: ez pedig nem más, mint hogy a gyorsulás során kibocsájtott hangrobbanás nem érheti el a földfelszínt.
Image
A legendás Concorde G-BOAB modellje.
Fotó: John Selway/Shutterstock
A világ más pontjain is folynak a fejlesztések! Kína váratlanul bemutatta a „Concorde-verő” szuperszonikus repülőjét
Miért tűnik jó lépésnek a korlátozás feloldása?

A hivatalos indoklás szerint a technológiai innovációk, az anyagtudomány fejlődése és a zajcsökkentés terén elért áttörések mára lehetővé teszik, hogy a szuperszonikus utasszállítás ne csak megvalósítható, hanem hosszú távon biztonságos, környezetbarát és gazdaságilag is működőképes legyen. A döntést örömmel fogadta a leginnovatívabb amerikai repülőgépgyártó cég, a Boom Supersonic is, akik remélik, hogy ezzel végre megnyílik a piac az Overture nevű hangsebesség feletti utasszállítójuk előtt. Az észak-karolinai gyárban készülő vívmány elsődleges célja – nem meglepő módon –, hogy drasztikusan csökkentse az USA keleti és nyugati partja között közlekedő járatok menetidejét.

Eddig nem sok a pozitív példa
Korábban azonban több amerikai kezdeményezés is meghiúsult.

Ilyen volt például az Aerion projektje, amely pénzhiány miatt állt le. Jelenleg a NASA és a Lockheed Martin repülőgép- és fegyvergyártó cég egy kísérleti gépen dolgozik – ez az X-59 jelű, alacsony zajszintű szuperszonikus demonstrátor –, amely prototípusának első felszállását azonban már többször is elhalasztották. Egy biztos: az új törvénnyel egy lépéssel közelebb kerültünk, hogy 2003 után újra kereskedelmi forgalomba kerüljenek a szuperszonikus repülők. Mint ismert, a legendás Concorde, amit az Air France és a British Airways üzemeltetett, a 2000-es párizsi baleset és a fenntartási költségek miatt végleg a garázsba gurult, utódja pedig azóta sem lett.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!