2025-05-03
Franciaországban már gyorsabb vonatozni, mint repülőre ülni
Van egy ország Európában, ahol rövid távon már jobban megéri vonatra szállni, mint repülőre: Franciaország sikeréhez nagyban hozzájárul, hogy a kormány 2023-ban teljesen kitiltotta a 2 óránál rövidebb belföldi repülőjáratokat, helyette viszont rengeteg pénzt áldoztak a vasúti közlekedés fejlesztésére. A francia példát az egész világon követni lehetne, hiszen így nemcsak a menetidőn, de a környezeti szennyezésen is csökkenthetünk.
Európa egy ideje igyekszik a környezetszennyező repülés helyett a fenntarthatóbb és energiatakarékosabb vasúti közlekedést az előtérbe helyezn: ennek köszönhetjük például a hálókocsis járatok térhódítását, a Balti-államokat legelőször összekötő vasúthálózatot, de az alakulóban lévő közös vonat- és repülőjegyeket is.

Persze ezért tenni is kellett: a francia kormány 2023-ban ugyanis kitiltotta a belföldi, 2 óránál rövidebb repülős utazásokat – sőt, a vasutak esetenként olcsóbbak is. Ezekre az eredményeket a Trainline vállalat kutatásából nyerték, amelyben összehasonlították a repülős utak időtartamát a vonatos megoldásokéval. Az eredményeket publikáló Euronews cikke szerint a vasúti vállalat belsős adatai szerint míg a Párizs-Rennes távot repülőgéppel 3 óra 21 perc alatt lehetne teljesíteni, addig vonattal a menetidő 1 óra 44 percre csökken.

Fontos megemlíteni, hogy míg a vonatok a választott úti célunkhoz legközelebbi állomáson tesznek le, addig a repülőterekre nemcsak, hogy korábban kell érkezni, de valamilyen transzferjáratot is igénybe kell vennünk, ami jellemzően legalább fél órát dob az utazási időn. Emellett a felmérésből az is kiderült, hogy Franciaországban olcsóbban is jöhetünk ki a vonatozással, mint a repüléssel: Párizs és Lyon között például 40, Marseille és Lyon között pedig 41 eurót nyer a pénztárcánk akkor, ha előbbi közlekedési módot választjuk.
Nem beszélve az ökológiai lábnyomról: a vállalat szerint vasutakon utazva legalább 124-szer, de akár 151-szer kevésbé terheljük meg a környezetet, mint a repülőkkel. A Párizs-Lyon repülős vonalon például egy ember több mint 90 kilogrammnyi szén-dioxid-kibocsátásért felelős, míg vonaton ez a szám csupán 0,690 kilogrammra csökken.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!