2025-04-13
Évtizedekig rejtegették Európa titkos katonai szigetét
Az elhagyatott vasútállomásoktól kezdve a nukleáris katasztrófa sújtotta úti célokon át a szellemvárosokig, a világon több olyan hely is létezik, amiknek vonzerejét tragikus vagy furcsa múltjuk jelenti. Ilyen az Albániában található Sazan-sziget is, ami Európa egyik legkevésbé ismert sötét turisztikai helyszíne. De mit lehet tudni a szigetről és miért érdemes meglátogatni?
Albánia bár tele van remek tengerpartokkal és a Thaiföldet is megszégyenítő természeti csodákkal, a balkáni országban olyan pontokat is találhatunk, amelyek egy sötétebb arcát mutatják be. Ilyen például a Riviérától nem messze, Vlora üdülővárosával szemközt elhelyezkedő Sazan-sziget, ahova egészen 2017-ig tilos volt a turistáknak betenni lábukat.

Történetéhez hozzátartozik, hogy geostratégiai helyzete miatt már jóval korábban is fontos katonai állomásnak számított, amit a kommunista korszakban is kihasználták. A hidegháború idején, Enver Hoxha diktatúrája alatt az egész sziget egy teljesen lezárt katonai zóna volt, ahol titkos bunkerrendszereket és föld alatti alagutak sokasága épült fel. Félve az atomveszélytől, ezeket úgy építették fel, hogy egy esetleges nukleáris támadást is kibírjanak.
A szigettel kapcsolatos információkat csak a 2010-es években kezdték nyilvánosságra hozni, a látogatási tilalmat pedig végül csak 2017-ben oldották fel. Jelenleg Sazan egyfajta köztes állomásként működik, ahol az olaszok és az albánok közösen próbálják meggátolni a drogkereskedelmet, de ma már turistaként is felkereshetik azok, akiket érdekel a sziget sötét múltja – bár a bunkerrendszer nagy része még most is le van zárva.

Annak ellenére, hogy Sazan legfőbb látványosságának ezek a bunkerek számítanak, a sziget emellett a természetkedvelőknek is szuper lehetőségeket biztosít. Egész területét erdők és magas sziklák borítják, a partok mentén pedig több strand is húzódik. Ezek viszont kiépítetlenek, így érdemes egy hajóval vagy kajakkal körbemenni, és ott megállni, ahol egy szimpatikus pontot találunk. Vlorából például több hajós túra is indul, de mivel a szigetnek nincsen infrastruktúrája, ezért ételeket és italokat is érdemes magunkkal vinnünk.
(Forrás: Express)
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!