Az olasz Alcatraz: fehér szamarak járják az egykori börtönszigetet

Asinara történetében 1885 hozott jelentős fordulatot, amikor az olasz kormány karanténállomást létesített a távoli kontinensekről érkező hajók számára. A cél a fertőzések terjedésének megakadályozása volt, az állomás kialakításához azonban a hatóságoknak ki kellett telepíteniük a sziget mintegy ötszáz lakóját. A családok számára végül Szardínia főszigetén új települést alapítottak, ebből alakult ki a mai Stintino.

A századforduló környékén már mintegy kétszáz rab dolgozott Asinarán. Számuk 1915 végén jelentősen megnőtt, amikor a Balkánról körülbelül 24 ezer osztrák–magyar hadifoglyot szállítottak a szigetre. A katonákat korábban a szerb hadsereg tartotta fogva. A nagyjából 50 négyzetkilométeres sziget azonban nem volt felkészülve ekkora létszámra. Hamarosan súlyos kolerajárvány tört ki, amelyben mintegy hétezer fogoly veszítette életét. 

Ma két építmény is őrzi ennek az időszaknak az emlékét. Az 1936-ban emelt, kereszt alakú osszáriumban az elhunyt hadifoglyok földi maradványait őrzik. A közelben egy kápolna is áll, amelynek üvegablakait Szász István magyar művész készítette.

A következő évtizedekben is tartottak foglyokat Asinarán, a sziget pedig az olasz gyarmati időszak egyik legsötétebb fejezetéhez is kapcsolódik.

1937-ben két eritreai ellenálló merényletet kísérelt meg Rodolfo Graziani, Etiópia olasz alkirálya ellen. A támadást Benito Mussolini által elrendelt megtorlás követte, amely az addisz-abebai mészárláshoz vezetett. A fasiszta milíciák több ezer embert gyilkoltak meg, a megtorlás során pedig mintegy háromszáz etióp előkelőséget deportáltak Asinarára.

A második világháború után már felmerült, hogy nemzeti parkot hoznak létre Asinarán, a terv azonban évtizedekig nem valósult meg. 1971-től az olasz kormány egyre több maffiatagot szállított a szigetre, később pedig a Vörös Brigádok vezetőit is itt tartották fogva. A szigorú elkülönítés célja az volt, hogy a rabok ne tarthassák a kapcsolatot a külvilággal, és ne irányíthassák tovább bűnszervezeteik működését.

Az „olasz Alcatrazként” emlegetett börtönsziget jelentősége a nyolcvanas évekre tovább nőtt. Giovanni Falcone és Paolo Borsellino bírák ugyanis itt dolgoztak az olasz maffia ellen indított legnagyobb szabású büntetőeljárás, a Maxiprocesso vádiratának előkészítésén. A két bírót, akiket máig az olasz maffiaellenes küzdelem legfontosabb alakjai között tartanak számon, 1992-ben meggyilkolták.

A szigorú őrzést jól szemlélteti, hogy a börtön fennállása során mindössze egyetlen rabnak sikerült megszöknie. A létesítményt végül 1997-ben zárták be, ugyanebben az évben pedig Asinara nemzeti parki státuszt kapott.

A sziget hosszú elszigeteltségének váratlan következménye is lett: a környező tengeri élővilág nagyrészt megmenekült a tömegturizmus és az ipari halászat hatásaitól. Ma barrakudák, tengeri keszegek és sügérfélék népesítik be a környező vizeket, a szárazföldön pedig Asinara ritka, fehér szőrű szamarai kószálnak az egykori börtönépületek és borókabokrok között.

A szigetre a főszezonban rendszeresen indulnak kompjáratok Porto Torresből, de Stintinóból is elérhető egy rövid hajóúttal. Magánautóval nem lehet közlekedni Asinarán, ezért érdemes elektromos kerékpárt bérelni, de szervezett túrákon és bérelhető elektromos járművekkel is felfedezhetjük a szigetet.

A Cala Reale kikötőjéből induló, nagyjából 20 kilométeres északi útvonal érinti az egykori királyi rezidenciát, a hadifoglyok kápolnáját, a régi karanténállomást és a szabadon élő szamarak életterét is. Cala d'Oliva egykori börtöntelepülésén működik a Locanda del Parco szálláshely és étterem. Innen gyalogosan érhetjük el a kevésbé látogatott Cala Sabina öblét, a közelben pedig Cala Giordano is fekszik.

Nyáron különösen fontos, hogy elegendő ivóvízzel és élelemmel készüljünk, hiszen Asinarán ma is csak kevés helyen vásárolhatunk.

(National Geographic)