Az apró olasz szellemsziget, ahol tízezrek vesztették életüket Az apró olasz szellemsziget, ahol tízezrek vesztették életüket
Poveglia, Olaszország
Fotó: Shutterstock

2024-10-29

  • Drive
  • Úti cél
  • Az apró olasz szellemsziget, ahol tízezrek vesztették életüket

Az apró olasz szellemsziget, ahol tízezrek vesztették életüket

Ugyan Velence Európa egyik leglátogatottabb úti céljának számít, egy kicsit eltávolodva a kanálisok hálózatától rögtön más hangulattal találkozhatunk. Povegliát a pestis idején karanténállomásként használták, később pedig egy elmegyógyintézetnek adott otthont. 

A szellemvárosoktól kezdve a magára hagyott vasútállomásokig, Földünk tele van olyan helyszínekkel, amiknek fő vonzerejét misztikus múltjuk jelenti. A legismertebb példa az úgynevezett „sötét turizmusra” egyértelműen Csernobil, ám bőven nem ez az egyetlen terület, ami megmozgatja a kísérteties helyszínek iránt érdeklődők fantáziáját. A Velence vonzáskörzetében található Poveglia például rendkívül népszerű az urbexesek és a szellemvárosok rajongói között – persze korántsem ok nélkül.

Image
Poveglia, Olaszország
Fotó: Shutterstock

A sziget egykor még legalább annyira csodás volt, mint Velence – sorsa a 14. század vége felé kezdett megváltozni. Ekkor ugyanis háború tört ki a Genovai Köztársaság és Velence között, ennek következtében pedig Poveglia egész lakosságát evakuálták. Míg Velencének többé-kevésbé sikerült helyreállnia, addig Povegliában ez nem történt meg, így a lakosok és leszármazottjaik sem tértek vissza.

Velence adottságai miatt már a korai időkben is főleg karanténokkal védekezett a pestisjárványok ellen, amikor viszont a 16. században megérkeztek a járványt hordozó hajók, újra kellett gondolniuk a védekezést. A helyiek a fertőzésveszély miatt nem hagyhatták a betegeket és a holttesteket Velence szigetén, az elhagyatott Poveglia pedig pont kapóra jött: a szigeten végül tömegesével temették árkokba az elhunytakat, majd amikor már túl sokan lettek, elégették őket – ezért tartja úgy a szóbeszéd, hogy Poveglia felét kosz és föld, másik felét emberi hamu borítja.

 

Tanulva a múltból, a 17. századtól kezdve a sziget fontos ellenőrzőponttá vált: ha kikötni vágyó hajók legénységét nézve felmerült a pestis gyanúja, egyből karanténba is helyezték őket. A sziget végül csak 1776-ban került az egészségügyi szolgálat fennhatósága alá, akik egy kórházat is létrehoztak. Miután viszont még 1793-ban is két olyan hajó érkezett a térségbe, melynek legénysége pestises volt, Poveglia hivatalosan is karanténállomásként kezdett el funkcionálni.

Egyes becslések szerint az évszázadok alatt a szigeten legalább 100 ezer beteg vesztette életét, de ez a szám jóval magasabb lehet akkor, ha azokat is hozzávesszük, akiket a kórháznak más megoldás híján el kellett hamvasztania.
Image
Poveglia, Olaszország
Fotó: Marco Secchi, Getty Images

Mindenesetre a második érdekes fordulópont Poveglia történetében az első világháború idején érkezett el, amikor is a kórházból egy elmegyógyintézetet alakítottak ki. Persze az eddig sem túl biztató múlttal rendelkező sziget megítélésén ez nem sokat javított, így talán nem meglepő, hogy a létesítmény körül ma is számos kísérteties legenda kering.  Az egyik legnépszerűbb szerint az elmegyógyintézetben az orvosok a betegek beleegyezése nélkül kísérleteztek rajtuk, többek között lobotómiával. Ehhez kapcsolódik a főorvosról szóló rémtörténet is: úgy tartják, hogy a doktor nem bírta elnézni ezeket a szörnyű kísérleteket, ezért végül levetette magát a toronyórából.

Egy másik verzió szerint pont hogy a „szadista főorvos” volt mindennek a felbujtója, ráadásul néhány páciensét gyakran fel is vitte a toronyórához, hogy megkínozza őket. A két történetben a közös, hogy a doktor mindkét esetben halálába ugrott – utóbbi variációban viszont nem lelkiismerete miatt, hanem azért, mert a kóválygó betegekhez hasonlóan ő is elkezdett szellemeket látni, ezért teljesen megbolondult.

Ennek a szóbeszédnek egy másik magyarázata szerint a főorvost végül az általa megkínzott páciensek szellemei taszították a mélybe.
Van, amikor az elvándorlásnak szép eredménye lesz: Kína elfeledett halászfaluja, amit a természet visszakövetelt

Az intézmény ezt követően még egészen 1968-ig üzemelt, amikor is végleg bezárták. Azóta leginkább csak a paranormális jelenségek iránt érdeklődő turisták keresik fel. Az interneten számos videót, beszámolót láthatunk a kísértetjárta területről – még az egyik legismertebb természetfelettivel foglalkozó csatorna, az amerikai Ghost Adventures stábja is ellátogatott ide.

Azonban fontos kiemelni, hogy valójában senkinek sem lenne szabad belépnie Povegliára, de a leleményes utazók természetesen meg tudják oldani.

Megpróbálhatunk például benyújtani egy hivatalos kérelmet a velencei hatóságokhoz, megkérdezhetjük a Poveglia per Tutti túravezetőit, de sokan inkább csak kibérelnek egy privát motorcsónakot. Mindenesetre Velence az évtizedek során már többször is megpróbálta eladni a szigetet, de értelemszerűen nem volt túl sok jelentkező. 2014-ben egy aukciót is kiírtak, ahol a legmagasabb ajánlatot egy Luigi Brugnaro nevű üzletember tette. Az aukció célja az volt, hogy Povegliából egy szállodákkal és különböző szolgáltatásokkal felszerelt turistaparadicsomot alakítsanak ki, de úgy tudni, hogy ennek azóta sem sikerült megvalósulnia.

(Források: Walks of Italy, History Hit, Ghost Adventures)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!