San Marino: a hegytetőre épült apró ország, amit egyszer látni kell San Marino: a hegytetőre épült apró ország, amit egyszer látni kell
San Marino
Fotó: StevanZZ, Shutterstock

2025-07-05

San Marino: a hegytetőre épült apró ország, amit egyszer látni kell

Az Olaszország északkeleti részén elterülő Emilia-Romagnát amellett, hogy Olaszország gasztroközpontjának is tartják, olyan városokkal is büszkélkedhet, mint Bologna, Ravenna vagy éppen Rimini. Azonban ha nem figyelünk, a felfedezés közben könnyen egy teljesen más országban találhatjuk magunkat. De mi vár ránk a világ egyik legkisebb és legrégebbi köztársaságában, az apró San Marinóban?

Olaszország északkeleti térségében, a mesés partokról ismert Rimini közelében magasodik San Marino ősi országa. A mindösszesen 61 négyzetkilométeres területű városállam nemcsak hogy a világ egyik legkisebb országa, de egyben az egyik legidősebb köztársaság is: San Marinót még a 301-ben alapította egy Dalmáciából, pontosabban Rab szigetéről érkező remete, Szent Marino. A legenda szerint a kőfaragóként dolgozó Marino a keresztényüldözések miatt került a Titano-hegyre, ahol fel is húzott egy kolostort azoknak az üldözött keresztényeknek, akik Diocletianus császár elől menekültek. Nem sokkal később egy kész állam alakult ki a kolostor körül, amelyet az alapító tiszteletére San Marinónak neveztek el. Csontjai elviekben még ma is a helyi bazilikában pihennek, ahol csakúgy láthatjuk egykori kőágyát, amiről úgy tartják, hogy gyógyító erőkkel bír.

Image
San Marino bazilikája
Fotó: SimoneN, Shutterstock

Érdekesség, hogy Szent Marino mesterségét még évszázadokig vitték tovább a helyiek, akik a Titano-hegyből szerzett kövekkel üzleteltek – bár ebből meggazdagodni egyikőjüknek sem sikerült. A változást végül a második világháborút követő időszak hozta el San Marino számára, amikor is elkezdett virágozni a kreatívipar: sorra jelentek meg a kerámiások, csempekészítők, bútormesterek és a papírgyártók is.

Mindenesetre ma San Marino határait egyetlen ellenőrzőpont sem jelzi, a CNN szerint a látogatókat csupán egyetlen tábla figyelmezteti arra, hogy elérkeztek a „Szabadság ősi földjére”. Az állam első látásra úgy fest, mint bármely dombtetőre épült toszkán vagy umbriai városka: területén olaszul beszélnek, olasz ételeket esznek és még az eurót is bevezették – bár San Marino hivatalosan nem tagja az uniónak. Ennek ellenére egy évszázadok óta független nemzetről beszélünk, melynek 34 ezres lakossága külön útlevéllel és történelemmel rendelkezik, de focicsapatuk és persze saját zászlójuk is van.

Látogatásunk során így semmiképpen se nevezzük olaszoknak a helyieket, akik hivatalosan Sammarinesi néven emlegetik magukat.
Image
San Marino
Fotó: arkanto, Shutterstock

Jelentőségét az is jól szemlélteti, hogy óvárosa az UNESCO világörökségekhez tartozik, szűk, macskaköves utcáin pedig egyetlen autót sem fogunk találni. Ehelyett a Titano-hegy mentén magasodó ikonikus tornyokat, a Guaitát, a Cestát és a Montalét egyből ki fogjuk szúrni: ezek egykor katonai őrhelyekként funkcionáltak, ma múzeumot és kilátót találunk helyükön. Itt fut továbbá a híres „Boszorkányok útja” is, ahonnan lenyűgöző látvány tárulkozik elénk. Szintén érdemes ellátogatni a Bélyeg- és Érmemúzeumba, ahol a legelső Sammarinesi bélyegeket és pénzérméket is megnézhetjük más, 19-20. századi különlegességekkel egyetemben.

Magasság tekintetében azonban nem San Marino áll az élen: Repülővel és vonattal sem juthatsz el Európa legmagasabban fekvő fővárosába

San Marino vonzerejét viszont nemcsak történelmi óvárosában, hanem az őt körülölelő természetben is fellelhetjük: a városállamot zöld, túraútvonalakban és ösvényekben gazdag hegyek veszik körbe, amelyeket a kirándulók mellett a biciklisták, a sziklamászók és az íjászok is kihasználnak. A szuper panorámáért mindenképpen üljünk fel a Borgo Maggioréba vezető felvonóra is!

És akkor még nem beszéltünk a gasztronómiáról: a helyi konyha főleg Emilia-Romagna hagyományaira épül, így a San Marinóban remek töltött piadinákat, házi tésztákat és persze kiváló likőröket (például: amaretto, pistacchione) kóstolhatunk meg. Desszertként pedig kihagyhatatlan a három toronyról elnevezett, csokis-mogyorós Torta Tre Monti.

 

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!