2026-06-29
Korfuval szemben bújik meg Görögország egyik legnyugodtabb üdülőhelye
Korfu évről évre Görögország leglátogatottabb úti céljai között szerepel, a szigettel szomszédos Syvota viszont csendesebb alternatívát kínál. Az apró település látképét fenyvesek, kristálytiszta víz és a közelben húzódó zöld szigetek határozzák meg.
Az alig több mint ezer lakosú Syvota (Sivota) története jóval régebbre nyúlik vissza, mint azt a nyaralóhely mai arculata sejtetné. A térség már az ókorban is ismert volt: egykori Sybota néven szerepelt a forrásokban, és itt zajlott le az i. e. 433-as szübotai tengeri csata, amely az ókori görög világ egyik jelentős konfliktusának számított.
A település később a Bizánci Birodalom, majd az Epiruszi Despotátus fennhatósága alá tartozott, ezt követően velencei, végül oszmán uralom alá került. Görögországhoz a Balkán-háborúk után, 1913-ban csatolták.

Bár Syvotában nem találunk olyan monumentális műemlékeket, mint Görögország legismertebb történelmi városaiban, a környék így is tartogat néhány érdekes látnivalót. A település közelében található az 1884-ben épült Agia Paraskevi-kolostor, míg a Mavro Oros, vagyis a Fekete-hegy világítótornya a Jón-tenger hajózási múltját idézi meg.
A legtöbben azonban nem a történelem miatt érkeznek ide, hanem a természet és a látványos strandok miatt. Syvota partvidéke rendkívül tagolt: zöld dombok, sziklás öblök és apró szigetek váltják egymást, amelyek a szárazföldről és a tengerről nézve is különleges látványt nyújtanak.
A kikötő előtt fekvő Agios Nikolaos, Mourtemeno és Mavro Oros szigetei szinte természetes védőgyűrűt alkotnak a település körül, miközben a türkizkék víz és a sűrű növényzet már-már egzotikus hangulatot teremt. Nem véletlen, hogy Syvotát sokan a Jón-tenger fjordjaként emlegetik.
Ha egy kirándulást is beiktatnánk, érdemes felkeresni a Glykinél található Akherón folyót, amely a mitológia szerint az alvilág öt folyójának egyike. A látványos természeti környezetben a fürdőzés mellett raftingozásra is van lehetőség.
Egy hosszabb, egynapos programként a Meteorák is különleges élményt kínálnak, leginkább szervezett túra keretében. A sziklák tetejére épült kolostorairól ismert úti cél lenyűgöző környezetben fekszik, a környéken pedig több túraútvonal is kanyarog.
A környék legismertebb strandja a Bella Vraka, amely egy keskeny homokpad révén kapcsolódik a Mourtemeno-szigethez. Alacsony vízállásnál akár gyalog is átsétálhatunk a szigetre. A környék másik kedvence a Mega Ammos strand, de a Zavia, a Blue Lagoon Βeach, a központi Gallikos Molos vagy a zöld öbölben elterülő Mikri Ammos is népszerű a fürdőzők körében. A partvidék számtalan eldugott öblöt rejt, amelyek közül több csak hajóval közelíthető meg.
Nem véletlen, hogy a hajózás a helyi élet egyik meghatározó eleme. A kikötőből naponta indulnak kirándulóhajók a közeli Paxosz és Antipaxos szigetekre, valamint Korfu felé. Sokan inkább kisebb motorcsónakot bérelnek, hogy saját tempójukban fedezhessék fel a rejtett öblöket és tengeri barlangokat: a Papanikolis-barlanghoz és a Plakes Beachre például mindenképp érdemes ellátogatni. A víz átlátszósága miatt a búvárkodás és a sznorkelezés is különösen népszerű program errefelé.
A nap végén érdemes visszatérni a hangulatos part menti sétányra, ahol tavernák és kávézók sorakoznak. A helyi gasztronómia az epiruszi és a jón-tengeri hagyományokat ötvözi: a frissen fogott tengeri halak, a grillezett polip, a tintahal és a garnélarák mellett gyakran kerül az asztalra helyi olívaolajjal készült görög saláta és feta is. A naplementében pihenő vitorlások látványa pedig tökéletes hátteret biztosít egy hosszú vacsorához.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!








