2024-09-05
Görögország csodaszigete, ahol alig van turista, mert mindenki Szantorinire kíváncsi
Görögország szigetei bár sok esetben kifejezetten hasonlítanak egymásra, sosem teljesen ugyanolyanok: egyes helyekre a természetért látogatnak el, míg mást a Netflix tett álomcélponttá. Az Égei-tenger közepén található Mílosz még a kevésbé bejárt úti célok közé tartozik, hiszen a közelében lévő Szantorinire igyekszik mindenki, pedig bőven akad mit látni a gazdag bányászmúlttal rendelkező szigeten.
Az Athéntól délre megbújó Míloszt elsősorban természeti különlegességei és kristálytiszta vizű strandjai miatt szokták felkeresni az utazók, ám még napjainkban is jóval többen választják a közeli Szantorinit. A sziget környéke vulkanikus mivoltából adódóan tele van víz alatti barlangokkal és érdekes sziklaformációkkal, melyek közül az egyik leglátványosabb a hófehér Sarakiniko-strand.

Míloszon emellett több ásatási helyszínt is találhatunk, ilyen például a fő öböl jobb szélén elhelyezkedő Tripiti. Itt járhatjuk be az ókeresztény időkből származó míloszi katakombákat. A 2. és az 5. század között használt, sziklákba vájt katakombák három fő járatból állnak, és kétezernél is több sírt tartalmaznak – emellett a figyelmes látogatók a korai freskók maradványait is felfedezhetik a falakon.

A katakombákhoz közel helyezkedik el Plaka. a sziget fővárosa, ahol olyan történelmi látványosságok foglalnak helyet, mint például a Velencei-kastély (Plaka-kastély), az ókori színház vagy az Archeológiai Múzeum.

A sziget történelméhez hozzájárul a bányászat, ugyanis Míloszon már az ókorban rengeteg obszidiánt találtak, melyből kiváló fegyvereket, munkaeszközöket és ékszereket lehet készíteni. A nagyjából 11 ezer éves bányaszati múlt előtt tiszteleg az Adamantas települését díszítő Bányamúzeum, ahol nemcsak a kiállított tárgyakat és kőzeteket csodálhatjuk meg, de beruházhatunk egy szervezett geológiai sétába is.

Ha a túrázást követően egy kis pihenésre vágynánk, akkor persze nem kizárólag a fentebb említett Sarakiniko-strand áll a rendelkezésünkre. A legkedveltebb strandok közé tartozik a barlagokban és sziklás formációkban gazdag Kleftiko, ami ideális a sznorkelezésre. Szintén ellátogathatunk a Firiplaka névre hallgató hosszú, homokos parthoz, a meleg forrásokért pedig vegyük célba a Mílosz déli részén található Pralia Paleochorit. A bányászati múlt a strandokat is átitatja, különösen a sziget nyugati oldalán található, egykori kénbányákra épülő Thiorichia Beach.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!