2026-11-03
250 rendőr sem fedezte fel, mi épül egy olasz hegy belsejében
Torino közelében, egy hegy belsejében különös templomrendszer húzódik, amit egy spirituális közösség tagjai több mint egy évtizeden át titokban építettek. Az Emberiség Templomai nevű komplexum termeit színes freskók, mozaikok és üvegkupolák díszítik, létezésükről ráadásul az olasz hatóságok csak 1992-ben szereztek tudomást.
Olaszország északi részén, Torinótól nagyjából egyórányi autóútra fekszik Vidracco települése, amelynek közelében egy egészen szokatlan építészeti alkotás született. Az Emberiség Templomait (Templi dell'Umanità) Oberto Airaudi, a Damanhur nevű olasz spirituális közösség alapítója álmodta meg.
A munkálatok 1978 nyarán kezdődtek, a közösség tagjai pedig hosszú éveken át, nagyrészt kézi erővel alakították ki a sziklába vájt termeket és folyosókat. Az építkezést mindvégig titokban tartották, így a hatóságok sokáig nem is tudtak a föld alatt zajló munkálatokról.
Hogy a sziklabontás zaját elfedjék a szomszédok elől, a közösség tagjai rendszeresen hangos zenét játszottak, és úgy tettek, mintha ünnepségeket tartanának, miközben odalent folyt a munka, a kitermelt kőzetet pedig folyamatosan a felszínre hordták.
1991 októberében mintegy 250 rendőr tartott razziát a közösség területén, a templomok létezésére azonban ekkor még nem derült fény. A fordulatot egy évvel később egy egykori tag névtelen levele hozta, amelyben felhívta a hatóságok figyelmét a titkos építkezésre.
1992 júliusában egy ügyész rendőrök és tűzszerészek kíséretében érkezett a helyszínre, és a beszámolók szerint azzal fenyegetőzött, hogy robbantással tárja fel a föld alatti járatokat, ha a közösség nem mutatja meg azok bejáratát. Airaudi végül felfedte a lakóházban elrejtett átjárót, az odalent látottak pedig a hatóságok képviselőit is meglepték.
Az engedély nélkül kialakított épületegyüttest kezdetben a lebontás veszélye fenyegette, a közösség azonban nemzetközi támogatást keresett a megmentéséhez. A több évig tartó jogi eljárás végül sikerrel zárult, és 1996-ban hivatalosan is legalizálták a templomrendszert. 2001-ben az Emberiség Templomai a Guinness-rekordok között is szerepelt, mint a világ legnagyobb föld alatti templomrendszere.
Az öt szinten elterülő épületegyüttes különböző rendeltetésű termekből és az azokat összekötő járatokból áll. A Damanhur Alapítvány ismertetője szerint a helyiségeket több száz méternyi folyosó kapcsolja össze, a monumentális belső terek kialakítása pedig alig emlékeztet a hagyományos templomépítészetre.
A falakat élénk színű freskók és aprólékosan kidolgozott mozaikok borítják, a termeket szobrok, tükrök és különleges üvegalkotások díszítik. Mindezek azonban nem csak látványelemként szolgálnak: az alkotók saját spirituális világképüket, valamint az emberiség történetéről, a természetről és a különböző kultúrákról alkotott elképzeléseiket jelenítették meg bennük.
Az egyes helyiségekhez külön szimbolikus jelentés kapcsolódik. A Tükrök terme például a fényhez, az égbolthoz és az emberi megismeréshez kötődik, különleges látványát pedig egy színes üvegkupola és a fényt megsokszorozó tükörfelületek adják. A Víz terme a női princípiumot és az intuíciót idézi meg, míg a Föld terme a természetet és bolygónkat állítja középpontba.
A Fémek termében az emberi élet különböző szakaszai jelennek meg, a Kék terem a komplexum legrégebbi helyisége, a Labirintus pedig különböző kultúrák és vallási hagyományok motívumait kapcsolja össze. A Gömbök termében kilenc különleges gömb kapott helyet, amelyekhez a közösség szintén spirituális jelentést társít.
Damanhur napjainkban is működő spirituális ökoközösség, saját alkotmánnyal, kulturális hagyományokkal és társadalmi berendezkedéssel. Az Emberiség Templomai azonban már nem számítanak titkosnak, hiszen előzetes foglalással, vezetett túrák keretében a látogatók is felkereshetik őket.
Torino környékén járva így arra is lehetőségünk nyílik, hogy saját szemünkkel lássuk azt a különleges építészeti alkotást, amit készítői több mint egy évtizeden át a külvilág elől rejtegettek.
(Borítókép forrása: Oleg Andriychuk/Wikimedia Commons)
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


