2024-10-31
Beletört a foga a fagylaltba, perli a légitársaságot a pórul járt utas
Sok esetben a repülőn ingyen adott snackekre apró luxusként gondolunk, ám abban az esetben könnyű átértékelni a helyzetet, ha sérülést szenvedünk valamilyen finomságtól. Pontosan ez történt a JetBlue egyik utasával, aki most beperelte a légitársaságot azért, mert túl hideg, „kőkemény” jégkrémdesszertet szolgáltak fel neki.
A JetBlue légitársaság ellen nemrégiben indított per középpontjában egy nő áll, aki azt állítja, hogy a legutóbbi repülős utazása alatt felszolgált fagyiszendvics miatt tört ki az egyik foga. Kiara Quinonez, New Jesey-i lakos szerint a légitársaság „kőkeményre fagyott” jégkrémet szolgált fel neki a New Yorkból Párizsba tartó járatán.
A People Magazinnak továbbított dokumentumok egyelőre nem nyilvánosak, ezekben viszont Quinonez nem publikus összegű kártérítést követel a légitársaságtól, mondván a fagyiszendvics miatt nemcsak „szörnyű fizikai és mentális fájdalmakat” kellett elszenvednie, de muszáj volt bejelentkeznie egy sürgősségi fogászati kezelésre – ezt egyébként rögtön a landolást követően meg is tette.
A benyújtott kereset szerint a JetbBlue amellett, hogy gondatlanságot követett el „az ésszerű vagy biztonságos fogyasztási hőmérsékletnél hidegebben kiadott” finomság felszolgálásával, arról sem tájékoztatták őt, hogy a desszert maga hideg lesz.
Ha bárkit érdekelnének a részletek, a szóban forgó fagyiszendvicset a Nightengale Ice Cream Company gyártja, és bár a JetBlue legtöbb járatán az utasok általában nem részesülnek ajándék (tehát díjmentes) harapnivalókban, a Quinonezéhez hasonló hosszú távú, transzatlanti útvonalakon mindenkinek jár egy főétel, egy desszert, valamint egy-egy alkoholos és alkoholmentes ital is.
Habár a Quinonezzel történt eset első hallásra szokatlannak tűnhet, ez közel sem az egyetlen ételekhez kapcsolódó incidens, ami pereskedéssel végződött. Idén májusban például egy nő 1,5 millió dollárra (kb. 570 millió forintra) perelte be a JetBlue-t, miután a turbulencia miatt leöntötte magát teával, ami olyan forró volt, hogy égési sérüléseket szenvedett. A Matador Network értesülései szerint az ügy még mindig folyamatban van.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!