2026-07-25
Felszállt a Qantas gépe, amely a világ leghosszabb, 22 órás járatára készül
Július 24-én Melbourne-ben landolt a Qantas rekordhosszúságú közvetlen járataihoz fejlesztett Airbus A350-1000ULR, miután megállás nélkül repült Toulouse-ból Ausztráliába. A közel 17 ezer kilométeres tesztút több mint 19 órán át tartott.
A Qantas számára készülő A350-1000ULR július 23-án indult eddigi leghosszabb tesztrepülésére. A Toulouse-ból felszálló gép közel 17 ezer kilométer megtétele után érkezett meg Melbourne-be. Az Airbus kifejezetten a Qantas Project Sunrise programjához fejlesztette a típust, amellyel a légitársaság a világ leghosszabb, átszállás nélküli kereskedelmi járatait tervezi elindítani.

A mostani út több mint 19 órán át tartott. A teszt során először vizsgálták a repülőgép rendszereinek működését ilyen hosszú, megszakítás nélküli repülés közben. Utasok nem tartózkodtak a fedélzeten, az Airportal szerint azonban hőtermelő bábukkal egy megtelt kabin hőterhelését is szimulálták. Amennyiben minden a tervek szerint halad, az első gépet 2027 áprilisában adják át a Qantasnak, a Sydney–London járatokra pedig már 2027 februárjában megkezdődhet a jegyértékesítés.
Jelenleg a Singapore Airlines üzemelteti a világ leghosszabb közvetlen kereskedelmi járatát Szingapúr és New York között. A több mint 15 350 kilométeres út általában 18 óránál is tovább tart. A Qantas korábban még nem döntötte el, hogy a Sydney–New York vagy a Sydney–London útvonal induljon el elsőként, a légitársaság legutóbbi bejentéséből azonban kiderült, hogy az utóbbira esett a választás. Az első járat a tervek szerint 2027 októberében száll fel.
A Project Sunrise keretében a Qantas összesen 12 ilyen Airbus-gépet rendelt, amelyek fedélzetén egyenként 238 ülőhelyet alakítanak ki. Az utasteret az ultrahosszú repülések sajátosságaihoz igazítják: a fedélzeten például egy külön Wellbeing Zone is helyet kap, ahol az utasok nyújtózhatnak és átmozgathatják magukat. A kabin kialakításáról és további részleteiről ebben a cikkünkben már részletesen beszámoltunk.
Az utasok négy osztály közül választhatnak majd: az első osztályon hat, az üzleti osztályon 52, a prémium turistaosztályon 40, a turistaosztályon pedig 140 ülőhelyet alakítanak ki.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!


