2025-04-22
Valami egészen furcsa dolog történik a repülőjegyárakkal
Miközben szinte minden drágul a tavalyi évhez képest, meglepő módon a repülőjegyek Európán belül olcsóbbak lettek. Míg a hosszabb távú repülős utazások esetén sokszor a repülőjegy ára jelenti a legnagyobb kiadást, addig úgy tűnik, hogy ha Európán belül nyaralnánk, akkor a tavalyinál is olcsóbb árakkal találkozhatunk. Bár a vasúti közlekedést is egyre többen választják, a repülőgépek jelenleg is 90-95 százalékos telítettséggel üzemelnek – a legnépszerűbb úti céloknak továbbra is Róma és London számít.
Annak fényében, hogy évről évre szinte minden drágább, a repülőjegyek idén még olcsóbbak is, mint tavaly voltak – derül ki a repjegy.hu VG számára nyújtott adataiból. A kiemelt (ünnep)napokon persze mindegyik légitársaságnál magasabb jegyárakkal szembesülhetünk, de ha rugalmasak vagyunk és már hónapokkal előre lefoglaljuk az utat, akkor a pénztárcánk jól jár.
Ezt itthon részben a légitársaságokra vonatkozó extraprofitadó kivezetésével lehet magyarázni – ez egyébként a spanyoloknál nem történt meg, így számos Spanyolországba tartó járatát törölte is a Ryanair.

Mindenesetre az adatok szerint a legkedveltebb úti célnak még mindig Róma, illetve London számít, de 2025 első negyedévében nagyot nőtt a kereslet Málta, Bari, Athén, Stuttgart, Nápoly, Koppenhága, Alicante és Frankfurt iránt is. Ugyan Isztambul két évvel ezelőtt még az élmezőnyben sem volt, tavaly viszont már ide érkezett a legtöbb nemzetközi utazó – sőt, az adatok szerint a török nagyváros a harmadik legkedveltebb úti cél.


- Nápoly, Olaszország (-15%)
- Málta, Málta (-12,6%)
- Milánó, Olaszország (-12,4%)
- Párizs, Franciaország (-12,2%)
- Athén, Görögország (-11,3%)
- Catania, Szicília (-10,3%)
A részletesebb statisztikákról ezen a linken olvashatunk többet.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!