Fontos figyelmeztetés kaptak a Spanyolországba készülő magyar turisták
Palma de Mallorca repülőtere, Spanyolország
Fotó: Markus Mainka / Shutterstock

2026-04-30

Fontos figyelmeztetés kaptak a Spanyolországba készülő magyar turisták

A spanyol turizmusért felelős miniszter szerint érdemes lehet minél előbb lefoglalni a repülőjegyeket, mert a növekvő olajárak miatt a légitársaságok árai is tovább emelkedhetnek. A közel-keleti konfliktus okozta piaci bizonytalanság már most érezhető a légiközlekedés költségeiben, a szakértők szerint pedig a nyári szezonra is komoly hatással lehet.

A Hormuzi-szoros lezárása és a Közel-Keleten zajló események már most komoly zavarokat okoznak a légiközlekedésben. Több légitársaság járattörlésekkel, pótdíjakkal és menetrendi módosításokkal reagál, a főszezon közeledtével pedig még élesebbé válhat a probléma. Több piaci szereplő, köztük a Ryanair is arra figyelmeztetett, hogy ha a helyzet májusig nem enyhül, az súlyos válságot idézhet elő a következő hónapokban.

Hasonlóan aggasztó kilátásokról beszélt a Nemzetközi Energiaügynökség vezetője, Fatih Birol is, aki szerint ha az ellátási zavarok tartósan fennmaradnak, Európában akár néhány héten belül repülőgép-üzemanyaghiány alakulhat ki.

Mint írtuk, az emelkedő pótdíjak elkerülésében az időzítés különösen fontos lehet. Most a spanyol turisztikai és ipari miniszter, Jordi Hereu is arra ösztönözte az utazókat, hogy lehetőség szerint még időben vásárolják meg repülőjegyeiket, mielőtt az árak tovább emelkednének.

 

Azt javasoljuk, hogy még most vegyék meg a jegyeiket. Igaz, a légitársaságok jelenleg még a korábban beszerzett kerozint használják fel, az árakban azonban így is lehetnek ingadozások.

Image
Barcelona, Spanyolország
Fotó: Dorian D1/Unsplash

A miniszter hangsúlyozta, hogy a költségek emelkedése már most látható, és ez a keresletre is érdemi hatással lehet. Spanyolország tavaly rekordévet zárt, mintegy 97 millió turistát fogadott, ami 3,5 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest. Hereu szerint ugyanakkor ezt a lendületet a dráguló repülőjegyek is veszélyeztethetik.

Kiemelte, hogy a spanyol és más európai hatóságok is igyekeznek megelőzni az ellátási problémákat. Spanyolország rövid távon nem számol fennakadásokkal, mivel kerozinkészleteit biztosította, és más európai országokhoz képest nagyobb termelési kapacitással rendelkezik. A miniszter ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy ha a turistaküldő országokban gondok jelentkeznek, annak Spanyolország is megérezheti a hatását.

(Independent)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!




még több Check-in