Elképesztő hibát vétett a United Airlines pilótája, de ez csak a felszállás után derült ki Elképesztő hibát vétett a United Airlines pilótája, de ez csak a felszállás után derült ki
Fotó: Arkin Si/Unsplash

2025-03-25

Elképesztő hibát vétett a United Airlines pilótája, de ez csak a felszállás után derült ki

Ha úgy éreznénk, hogy ez most nem a mi hetünk, akkor gondoljunk arra a pilótára, aki miatt nemrég egy komplett utasszállítónak kellett visszafordulnia. A United Airlines egyik, Los Angelesből Sanghajba tartó járatán utazóknak kellemetlen meglepetésben volt része, 2 órával az indulás után ugyanis 180 fokos fordulatot vett repülőgépük – mint később kiderült azért, mert a pilóta otthon hagyta útlevelét.

A United Airlines egyik Boeing-gépe a tervek szerint délután 2 órakor hagyta volna el a Los Angeles-i repülőteret, ám a március 22-ei utazás hamar kínossá vált, mert a gépet vezető pilóta csak a levegőben jött rá, hogy elfelejtett magával hozni az útlevelét. A Sanghajba tartó repülőgép végül 6 órás késéssel érkezett meg Kína legnagyobb városába, a pilóta malőrje pedig 257 utasnak okozott kellemetlenségeket.

Image
Fotó: Aerojet/Unsplash
Image
Sanghaj, Kína
Fotó: Denys Nevozhai/Unsplash

A repülőgép emiatt délután 5 órakor szállt le San Franciscóban, majd helyi idő szerint este 9 órakor indult csak tovább. A United elmondása szerint az utasok számára egy másik személyzetet biztosítottak, mindenkit kompenzálnak, és – 30 dollár értékű – étkezési vouchereket is biztosítottak számukra.

Nagyjából 2 órával az indulást követően értesültünk a pilóta hibájáról, aki nagyon frusztráltnak és csalódottnak hangzott a hangosbemondóban. Személy szerint én értékeltem a pilóta őszinteségét, de mások nagyon bosszankodtak

– kérdezte meg az esetről az egyik utast a CNN.

Egyikőjük például a RedNote-on adott hangot panaszának: „hogyan tud valaki ekkora hibát véteni a munkahelyén?”. Persze a dominóeffektus miatt nemcsak a Sanghajba tartó, de a Sanghajból induló utasok is pórul jártak – egyikőjük szerint ez a gép is hatórás késéssel indult, ami miatt teljesen újra kellett szerveznie közlekedését. A United egyébként saját adataik szerint minden évben 140 milliónál is több utast szállít a világ 6 kontinensének mintegy 300 úti céljára.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!