2025-01-04
Zavartalan pihenés az ünnepek után? Ezek a legcsendesebb lehetőségek Európában
Különalvás, időutazás, digitális detox – ez csak pár utazási trend, ami a szakértők szerint meghatározza majd a 2025-ös évet. Úgy tűnik viszont, hogy az úgynevezetett „csendturizmus" is ide sorolható, hiszen egyre többen keresnek olyan úti célokat és programokat, amelyeknek fő vonzereje a nyugalom. De milyen lehetőségek léteznek azok számára, akik egy ilyen utazásra vágynak?
Nyugodt helyeket nemcsak Európa legszebb falvaiban találhatunk, hanem olyan népszerű úti célok környékén is, amelyek alapvetően a nyüzsgésről ismertek.

Ilyen élményeket ígér például az Egyesült Királyság területén a Silent Walks. A szervezet azok számára alakult, akik szeretnek sétálva kirándulni a városokban vagy a természetben, de a folyamatos beszédet mégis megterhelőnek tartják. Mint weboldalukon írják, csoportos programjaikat olyanok szokták kihasználni, akik biztonsági okokból nem mernének egyedül sétálni vagy nem akarnak órákig beszélgetni, mégis társaságra vágynak. Persze mindezt nem úgy kell elképzelni, hogy senki sem szól egymáshoz: ebédidőben vagy a program után bárki cseveghet a másikkal, de mindenfajta nyomás nélkül.
Ha a karácsonyi forgatag után úgy legszívesebben beállnánk remetének, akkor van egy jó hírünk. Az Olaszország közepén található Umbria régiójában ugyanis lehetőségünk van elvonulni a világ elől. Az UNESCO természetvédelmi terület közepén megbújó Eremito egy sziklákból kialakított remetelak, amiben a felújításoknak köszönhetően ma minden megtalálható, amit egy szállodától elvárnánk. Területén ráadásul internet, térerő és tévé sincs, így tökéletes helyszín azoknak, akik egy időre hátrahagynák a túlstimuláló mindennapokat.
Egy városlátogatásnak nem kell kötelezően zajosnak lenni: ezt bizonyítja a Guide to Silence nevű kezdeményezés, ami Stockholm városát mutatja be a legcsendesebb verzióban. A projektben jelenleg 19 parkot, 11 természeti területet és 65 sétálótúrát élvezhetnek azok, akiknek szükségük van egy kis kikapcsolódásra. A programban ezen felül egy zajtérképet is készítettek a zöldterületekről, amin nyomon lehet követni, hogy melyik részek számítanak a legcsendesebbeknek.
Törökország Riviérájára az elmúlt években egyre többen kíváncsiak, és míg a népszerű partszakaszok nem tartoznak a legcsendesebbek közé, addig olyan helyszíneket is találunk, amelyeken a nyugalmat nem szakítják meg különböző DJ-szettek. A fenyvesekkel körülvett D Maris Bay üdülőhelyszínén kialakítottak egy Silence Beach nevű területet, ahova egyrészt csak felnőttek léphetnek be, másrészt pedig minden zene és zajkeltő eszközt kitiltottak a környékről.
(Forrás: Euronews)
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!