2025-01-10
Extrém albérletárakkal számolj, ha ezekbe az európai városokba költözöl
A Housing Anywhere készítette el azt az összeállítását, melyben negyedévekre bontva hasonlították össze az európai lakbéreket. Az elemzésben összesen 28 nagyvárost vizsgáltak meg, általánosságban pedig 3,6 százalékos emelkedést tapasztaltak az előző évhez mérten.
Az árak meghatározásához több mint 78 ezer hirdetést vizsgáltak meg , melyek 58 százaléka egy, 31 százaléka kettő, 11 százaléka pedig három hálószobával rendelkező lakásokra vonatkozott. Az adatok szerint a legnagyobb drágulást Frankfurtban (+22,3%) és Stuttgartban (+26,4%) történt, de Bologna kivételével Olaszországban is drágább lett a lakhatás.

A második legdrágább város Róma lett, ahol jelenleg átlagosan havi 2000 eurót, tehát nagyjából 829 ezer forintot kérnek a lakásokért a tulajdonosok – ez viszont szinte semmivel sem több, mint amit a 2023-as adatok mutatnak.
A harmadik és a negyedik helyen is egy-egy holland város, Hága, illetve Rotterdam áll. Előbbiben átlagosan 1973 euró (kb. 818 ezer forint), utóbbiban pedig 1950 euró (kb. 808 ezer forint) a havi lakbér összege.


- Amszterdam, Hollandia (2164 euró / 897 000 forint)
- Róma, Olaszország (2000 euró / 829 000 forint)
- Hága, Hollandia (1973 euró / 818 000 forint)
- Rotterdam, Hollandia (1950 euró / 808 000 forint)
- Stuttgart, Németország (1890 euró / 783 000 forint)
- Párizs, Franciaország (1850 euró / 767 000 forint)
- Milánó, Olaszország (1800 euró / 746 000 forint)
- Utrecht, Hollandia (1798 euró / 745 000 forint)
- = München, Németország (1700 euró / 705 000 forint)
- = Firenze, Olaszország (1700 euró / 705 000 forint)
A vizsgált országokról és a metodikáról ezen a linken lehet többet olvasni.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!