Most érik az egyik legkarakteresebb magyar gyümölcs: illatos, sokoldalú, mégis ritkán esszük

A birs őshazája a Kaukázus és Közép-Ázsia térsége, termesztése pedig több ezer éves múltra tekint vissza. Magyarországi története is régre nyúlik: feltételezések szerint már a honfoglalás idején is ismerhették, első biztos írásos említése azonban a 14. század végéről maradt fenn.

Az évszázadok során a magyar gyümölcstermesztésnek is szerves részévé vált, és több hazai fajtája alakult ki, köztük a régi magyar Bereczki birs, a Bereczki bőtermő és a Mezőtúri birs. Az alma- és körtealakú terméseket gyakran birsalmának, illetve birskörtének nevezzük, ezek azonban nem külön fajok vagy alfajok, csupán ugyanannak a növénynek eltérő formái.

Magas pektintartalma miatt különösen jól használható lekvárokhoz, dzsemekhez és zselékhez. A legismertebb feldolgozási mód kétségkívül a birsalmasajt, amelyhez a megfőtt gyümölcspépet cukorral sűrítik, formába öntik, majd hagyják megszilárdulni. Dióval vagy mandulával kiegészítve már önmagában is desszertnek számít.

A birs azonban jóval többet tud az édességeknél. Savanykás, aromás íze jól illik kacsához, libához, sertéshúshoz és vadételekhez, sütve pedig köretként is működik.

Ráadásul a birs különösen gazdag élelmi rostban, emellett C-vitamint, káliumot, magnéziumot és más mikrotápanyagokat is tartalmaz, ezért elsősorban az emésztés szempontjából lehet értékes része az étrendünknek.

Fajtától függően szeptembertől késő őszig szedhető, megfelelően tárolva nyersen is hetekig elállhat, lekvárként feldolgozva pedig ennél jóval tovább megőrizhető.

(Vince)