A több száz éves halétel, amely húsvétkor több vallást is egyesít A több száz éves halétel, amely húsvétkor több vallást is egyesít
Fotó: Shutterstock

2025-04-18

A több száz éves halétel, amely húsvétkor több vallást is egyesít

Több kultúrában is népszerű fogásnak számítanak húsvétkor a különböző halételek: a Dél-afrikai Köztársaságban például vallási hovatartozástól függetlenül élvezik a gazdag hagyományokra visszatekintő currys pácolt hal jellegzetes ízvilágát.

Én úgy nőttem fel, hogy pácolt halat ettem, ahogyan mindenki Fokvárosban. ATudom, hogy ez egy keresztény dolod, de az anyukám, a nagymamám, a nagynéném mindannyian szeretik a pácolt halat, és mindannyiuk asztalán ott is van húsvét környékén

 – idézi az Al Jazeera a muszlim Anwar Abduallatie-t, aki Fokvárosban dolgozik szakácsként.  

A keresztény hagyományok szerint nagypénteken nem fogyasztanak húst, helyette halat esznek. Ez a szokás Dél-Afrikában is elterjedt, és a currys pácolt hal különösen népszerűvé vált az időszakban. Érdekesség, hogy nemcsak a keresztények, hanem a muszlim közösségek is előszeretettel fogyasztják az ételt húsvét környékén, így a pácolt hal amolyan gasztronómiai híd szerepét tölti be, amely vallási és kulturális határokon is átível. 

 

 

Image
Fotó: Shutterstock
De mi is az a pácolt hal?

Egy keményhúsú halból készült fogás, amelyet gazdag, currys pácolt mártásban főznek, szeletelt hagymával megspékelve. Az ételt mindig hidegen fogyasztják, és legalább egy, de inkább két hétig kell állnia fogyasztás előtt.

Másik fontos részlet, hogy a megfelelően elkészített pácolt halban még a nagyobb szálkák is olyan puhák, hogy probléma nélkül fogyaszthatók, így az étel nemcsak ízletesebb, hanem értékes ásványi anyagokban is gazdagabb lesz.
Image
Fotó: Shutterstock

Az étel a szükségből született. Az emberek nagypénteken halat akartak enni, de a halászok nem akartak kimenni a szent hét alatt. Friss lehetőség híján a legjobb megoldásnak a hordókban, sós lében tartósított hal bizonyult. A fűszeres mártásban pácolással pedig továbbízesítették a fogást

 – ismertette a fogás történetét Errieda du Toit gasztrotörténész.

És miért pont Fokvárosban született meg a currys pácolt hal?

1652-ben a Holland Kelet-indiai Társaság egy ellátóállomást hozott létre a mai Dél-Afrikai Köztársaság fővárosának kikötőjében, hogy friss élelmiszerrel szolgálja ki az Indiába tartó hajókat. A holland gyarmatosítók és az általuk behurcolt rabszolgák különféle kulináris hagyományai itt találkoztak először – ez a kulturális olvasztótégely később a dél-afrikai gasztronómia egyik különleges alapkövévé vált.

A hollandok már ismerték a hering pácolásának technikáját, míg a rabszolgák – főként Indonéziából, Indiából és Kelet-Afrikából – saját fűszerezési módszereiket hozták magukkal. Ezek a hagyományok ötvöződtek, és így született meg a currys pácolt hal, amelyben a halat ecetes, fűszeres (gyakran curry alapú) lében pácolják, hogy hosszabb ideig eltartható legyen hűtés nélkül

A pácolt hal ma már egy olyan hagyomány, amely nélkül nem tudják elképzelni a húsvétot Dél-Afrikában. A szupermarketekben kapható pácolt halak elszaporodása azonban aggodalommal tölti el du Toit is:

Szomorú lesz, ha elérjük azt a pontot, amikor az emberek már nem készítenek ilyet saját otthonukban. Veszélybe kerülhetnek ezek a szép hagyományok, aggasztó az a tempó, ahogyan elveszítjük a különböző nemzeti és vallási tradíciókat. A pácolt hal egy gyönyörű közösségi történet. Egy étel, amely együttműködésből és tiszteletből, elfogadásból és toleranciából született.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!