De mit keresett egy esőerdő az Antarktiszon?

Egy német és brit tudósokból álló kutatócsoport borostyánmaradványokra bukkant a Déli-sark környékén: a kutatók szerint ez azt jelentheti, hogy az Antarktisz felszínét egykor nem vastag jégtakaró, hanem buja növényzet takarta. A borostyánmaradványok felszínén fésűs töréseket vettek észre, amik a gyantafolyás egyik tipikus ismertetőjegyei – gyantafolyás pedig akkor fordul elő, amikor a nedv kiszivárog a fából azért, hogy elzárja a kérget a külső veszélyek elől.

A kutatást még 2017-ben kezdték az Antarktisz nyugati szegletében: a szakemberek egy lyukat fúrtak a tengerfenékbe, majd több évnyi adatfeldolgozást követően megállapították, hogy a kinyert maradványok megkövesedett gyökerek hálói lehettek, melyek a kréta földtörténeti korszakból (145-66 millió évvel ezelőttről) származhatnak. A leleteket persze mikroszkóp alatt is megvizsgálták, aminek köszönhetően pollenre és spórákra utaló jeleket is találtak.

Emiatt feltételezhető, hogy a ma jeges térséget nagyjából 80-90 millió évvel ezelőtt olyan erdők borították, amelyeket a mai Új-Zélandon és Patagónián láthatunk. Mint a Science Alert is írja, ezeket alátámasztja, hogy a kréta korszak közismerten Földünk történetének egyik legmelegebb időszaka volt – a környéken talált vulkáni lerakódásokból még az is tudható, hogy az Antarktiszon és a közeli szigeteken rendszeresen pusztítottak erdőtüzek.

A kutatók szerint a borostyán azért tudott fennmaradni, mert a magas vízszint viszonylag gyorsan elfedte a fák gyantáját, megvédve őket az ultraibolya sugárzástól és az oxidációtól. Az viszont egyelőre még nem tiszta, hogy mi történhetett az Antarktisz erdőivel akkor, amikor Ausztráliától és Dél-Amerikától leválva a Déli-sark felé kezdett közeledni.