A kirándulóknak már érdemes résen lenniük, hiszen az enyhe télnek köszönhetően idén jóval korábban…
Február első hetében Ózd környékén, a Kajla-völgyben hajmeresztő élményben volt részük azoknak a…
Lengyel Bulcsú nevét még a tavaly téli Balaton-átúszás kapcsán lehetett hallani. Az aranyérmes…
Kifejezetten a vadmacskák kutatására helyeztek ki mozgásérzékelős vadkamerákat a Budakeszi…
Már mi is írtunk róla, hogy itthon is egyre több farkas bóklászik az erdőkben, most viszont nyugati…
A forró nyarak miatt világszerte egyre többen szervezik olyan térségekbe a vakációt, ahol hűvösebb…
Már Magyarországon is egyre durvábbak a nyarak, így nem csoda, hogy világszerte egyre többen…
Először sikerült lefilmezni egy olyan cápafajt, aminek egyedei ezernél is mélyebben úszkálnak. Bár…
A határtól mintegy egy órányi útra, a Fekete-Körös melletti földeken létesül Európa legnagyobb…
Olaszországban homokos tengerpartok mellett a csodaszép tópartokon is lehet nyaralni. Míg azonban a…
Nem mindennapi jelenetet örökítettek meg az erdélyi Havasrekettyén: a Maszol munkatársai által…
A zarándokutaktól kezdve a hegyvidéki elvonulásokig, 2024-ben is folyamatosan nőtt a túrázási kedv…