A tengereken túl: a világ legnagyobb tószigetei A tengereken túl: a világ legnagyobb tószigetei
Fotó: Michael Loftus, Unsplash.

2024-12-09

  • Drive
  • Outdoor
  • A tengereken túl: a világ legnagyobb tószigetei

A tengereken túl: a világ legnagyobb tószigetei

A Karib-térségtől kezdve Görögországon át Ausztráliáig, a 21. században már szinte minden szigetre eljuthatunk. Ezek azonban nem csak az óceánokon helyezkednek el: létezik ugyanis olyan tavak, amik közepén kisebb-nagyobb szigetek pihennek. Egyesek elég nagyok ahhoz, hogy épületek borítsák, míg másokon alig találunk valamit – de hol találjuk a világ legnagyobb tószigeteit?

5. Ukerewe-sziget - Tanzánia

A világ ötödik legnagyobb természetes tószigetét Tanzániában, a Viktória-tó közepén kell keresnünk. A 530 négyzetkilométeres területén főleg mezőgazdasággal foglalkoznak, a legjobban pedig akkor járunk, ha az apró településeket egy kerékpáros túra keretében fedezzük fel. A közelében egyébként több kisebb sziget is kiemelkedik a vízből, amiket egy hajós túrával meg tudunk látogatni. Ukerewén a természetkedvelőknek kötelező látnivaló a Nemzeti Erdő, de néhány strand is helyet kapott.

4. Isle Royale – Michigan, Egyesült Államok

A tanzániai szigetet az Egyesült Államok legnagyobb tavának, Superior-tónak (vagy más néven Felső-tónak) a felszínén található Isle Royale követi a listán. Az 540 négyzetkilométert is meghaladó sziget a Royale Nemzeti Parkhoz tartozik, és érdekesség, hogy területén több tó is helyet kapott. Az Isle Royalét javarészt erdők borítják, így tökéletes a kirándulásra. Déli pontján pár kijelölt kempinghellyel is találkozhatunk, északi részén pedig egy – ideiglenesen zárva tartó – szállodával, és egy kilátóponttal is találkozhatunk.

3. Olkhon – Oroszország

A toplista harmadik helyén Olkhon szigete áll, mely a gyönyörű Bajkál-tavat díszíti. 730 négyzetkilométeres területének legnagyobb részét a természet uralja, de néhány település is berendezkedett – ezek főleg a partok mentén találhatók. Keleti részén magasodik a közel 1300 méteres Zhima-hegy, ami ideális a kirándulásra. A szigeten több szálloda közül válogathatunk, a legfejlettebb falunak az északi oldalon elhelyezkedő Khuzhir számít.

A Bajkál-tóról már írtunk: A világ legmélyebb tava egyben a legidősebb is
2. René-Levasseur sziget – Kanada

Több mint 2000 négyzetkilométeres területével a Québec közelében elterülő René-Levasseur méltán érdemli ki a világ második legnagyobb tószigete címet. Érdekessége, hogy a sziget majdnem teljesen kitölti azt a tavat, amiben elhelyezkedik. A tó valószínűleg egy meteorit becsapódását követően alakult ki, jelenleg pedig egy természetvédelmi területhez tartozik. A sziget legmagasabb, 950 méteres pontja az északi részén, a Louis-Babel Ökorezervátumban található.

1. Manitoulin-sziget – Kanada

A világ legnagyobb tószigetének számító Manitoulin-szigettel is Kanada büszkélkedhet. A Huron-tóból kimagasodó sziget területe 2766 négyzetkilométer, és mintegy 108 tó alakult ki rajta – közülük néhányon pár kisebb sziget is helyet kapott. Hasonlóan a többihez, a Manitoulin-sziget elsődleges vonzerejét szintén a természet teszi ki: legnépszerűbb látványossága a Bridal Veil vízesés, a túrázók pedig általában a Cup and Saucer túraútvonalat járják be. Területe felkészült a látogatókra, akik a kirándulás mellett felkereshetik a helyi borászatokat és farmokat, a homokos tópartokat, de az Ojibwe Kulturális Alapítvány épületében a helyi nép (ojibwék) történetéről, hagyományairól és művészetéről is tanulhatnak.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!