Norvégia lehet az első ország, ahol kizárólag elektromos autók szelik az utakat Norvégia lehet az első ország, ahol kizárólag elektromos autók szelik az utakat
Fotó: JUICE, Unsplash.

2025-02-02

  • Drive
  • Tech
  • Norvégia lehet az első ország, ahol kizárólag elektromos autók szelik az utakat

Norvégia lehet az első ország, ahol kizárólag elektromos autók szelik az utakat

A fenntarthatóbb közlekedési módokra történő áttérés az egyik legfontosabb változtatás, amivel javíthatunk bolygónk egészségén. Éppen ezért igyekszik Európa egyre inkább nagyobb hangsúlyt helyezni a vasúti közlekedésre, de ugyanezt a szemléletet testesítik meg az elektromos autók is. Van egy ország, ami már olyannyira az élen jár ebben, hogy az első lehet, ahol hamarosan teljesen mellőzik a benzines, illetve dízeles járműveket: a nemzet pedig nem más, mint Norvégia.

Európában az elmúlt években reneszánszát éli a vasúti közlekedés: a cégek egyre bővítik hálózatukat, és az új szupergyors nappali járatok mellett egyre több éjszakai, hálókocsis útvonalat létesítenek. Ráadásul nemrég két gigavállalat, az Eurostar és a légitársaságok tucatját képviselő SkyTeam is összeállt, aminek hatására már 2025 első felében lehetőségük lesz az utazóknak egyszerre lefoglalni repülő- és vonatjegyeiket.

Image
Fotó: JUICE, Unsplash.

Ezzel párhuzamosan az elektromos járművek is egyre nagyobb teret hódítanak maguknak. Különösen igaz ez Norvégiára, ahol 2024-ben már a megvásárolt autók 88,9 százaléka elektromos volt – de ha 2025 első pár hetét nézzük, akkor ez az arány rögtön 96 százalékra ugrik. Persze azért ez nem azt jelenti, hogy szinte csak villanyautók járják a norvég utcákat: a teljes részesedést tekintve még itt is csak a járművek 28 százaléka elektromos, de nem titkolt célja az országnak, hogy teljesen áttérjenek a villanyautókra. Oslóban ez az arány egyébként magasabb is: itt a járművek 40 százaléka sorolható ebbe a kategóriába.

A trend egyébként Magyarországon is megmutatkozik: az e-cars szerint 2024-ben 47,8 százalékkal több elektromos autót regisztráltak az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Ez szám szerint 8570 eladást jelent, ami 7 százalékos részesedést takar. Ugyan ez még mindig csekély az európai átlaghoz képest, a becslések szerint 2025-ben további 30 százalékos növekedés várható, aminek köszönhetően az e-autók teljes piaci részesedése az eddigi 13,2 százalékról 16,7 százalékra emelkedhet.

Image
Fotó: Marek Studzinski, Unsplash.

Február 13-án tartott ünnepségünkre már számos politikusnak és érdekelt félnek kiküldtük a meghívónkat. A pontos számokat persze csak év végén fogjuk tudni, de a legtöbben arra számítunk, hogy 2025 végeztével az elektromos járművek eladásai valahol 95 és 100 százalék között mozognak majd” – idézte Christina But, a norvég e-autók szövetségének főtitkárját a Time Out.

Az országban egyébként még 2017-ben tűzték ki ezt a 100 százalékos célt, elérésének érdekében pedig az évek alatt már több intézkedést is hoztak. Norvégiában például adókedvezmény jár a villanyautók tulajdonosainak, a parkolásért és az útadókért is kevesebbet kell fizetniük, de az elektromos járgányok vezetőinek azt is megengedik, hogy a buszsávokon közlekedjenek.

Ezen felül a kormány bőkezű befektetésekkel segítette elő a töltőhálózatok terjedését, és mára már rengeteg háztartásnak engedélyezték az otthoni töltők létesítését.

Persze ehhez nem kevés pénzre volt szükségük, de az olaj- és gázforrásoknak köszönhetően Norvégiának a költségek nem jelentettek gondot, ily módon ráadásul az áram sem drága az országban. Mindenesetre Rico Luman közgazdás szerint Norvégia abszolút az élmezőnyben jár, és intézkedéseivel példát mutathat az egész világnak.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!