2025-03-08
Fejben már a tengerparton vagy? Ez a 10 csodaszép görög sziget örök emlék lesz
Görögország az egyik legnépszerűbb nyári úti cél, az Égei-tenger pedig számos mesés szigetet rejt magában. Ha idén azonban elkerülnénk az olyan turistaközpontokat, mint Kréta, Szantorini vagy Míkonosz, akkor is bőven van miből válogatni: mutatunk is 10 kevésbé látogatott görög szigetet, ahol csak a pihenésre koncentrálhatunk!

Szifnosz a visszafogott luxus, a páratlan gasztronómia és az érintetlen partok tökéletes keveréke. A fazekasművészetéről is híres sziget klasszikus tavernáiban helyi agyagedényekben felszolgált specialitásokat – például csicseriborsó-krokettet és párolt kapribogyót – fogyaszthatunk, de persze választhatunk az újvonalas éttermek közül is. A friss alapanyagok itt izgalmas csavart kapnak, spagettin tálalt homárt és bébi tintahal-tempurát is kóstolhatunk a Mamma Miára annyira jellemző bőség jegyében.

Kefalónia Görögország legnagyobb szigetei közé tartozik, ám nyugati elhelyezkedése – illetve a szomszédos Zákinthosz – miatt sok utazó térképére nem kerül fel. A sziget hegyvonulatai, fenyőerdői és varázslatos barlangjai tökéletesek arra, hogy nyugodt körülmények között élvezzük a nyaralást. Kefalónia egyik legkedveltebb látványosságának egyértelműen a kristálytiszta vizű Melissani-tavasbarlang számít, amit érdemes csónakokba ülve felfedezni.
A strandok közül a sziklák ölelésében nyújtózó Myrthos-öblöt, a vörös homokjáról ismert Xi-partot és az erdők szélén húzódó, fehér kavicsos Antisamost emelnénk ki. A vadregényes sziget a természetjárók tetszését is el fogja nyerni, hiszen itt található a nemzeti parkkal körülvett, 1628 méter magas Ainos-hegy is, ami szuper túralehetőségeket rejt magában.

A csupán 200 négyzetkilométert felölelő Párosz Athéntól délkeletre, az Égei-tenger közepén található, fővárosának pedig Parikia (vagy más néven Paros) kikötővárosa számít. Az egyik legfontosabb látnivalónak a közeli Panagia Ekatontapiliani templom mondható, amit a helyiek csak „százajtós templomként” emlegetnek. Az aktív utazók számára tökéletes lehetőséget nyújtanak a hegyvidéki túraútvonalak, gyerekekkel pedig tökéletes program a helyi pillangórezervátum meglátogatása. Nem érdemes kihagyni a hegytetőn magasodó Lefkés települését, ahonnan csodaszép kilátás nyílik az Égei-tengerre.

Görögország északi részén, a török határtól nem messze rejtőzik Szamothraké vízesésekkel teli szigete. A sziget elsősorban azoknak jó választás, akik némi kirándulást is beiktatnának a nyaralásba, hiszen tele van természeti látnivalókkal: közülük kiemelkedik a 35 méter magas Kleidwsi-vízesés, de a Saos-hegység vonulatai mentén rengeteg túraútvonal közül is lehet válogatni. Szamothrakén ráadásul nemcsak a hűs tengervízben lehet elmerülni, hanem a termálforrásokban is – Therma falujánál például a kénben gazdag forrásokat több wellnessközpont is kihasználta.

Ikaria szigetét leginkább a buja hegyek, az apró kőházikókkal tűzdelt falvak és az érintetlen természet jellemzik. A jellegzetes sziklaházakat még a piratiki epochi, azaz a „kalózkorszak” idejében építették azért, hogy a fosztogató kalózok nehezen tudják megtalálni a lakhelyeket. Ikaria egyben a világ egyik kék zónájának számít, ahol az átlagéletkor jóval nagyobb, mint a Föld legtöbb pontján. Ezt a helyiek lassú életmódja, az egészséges – zöldségekben és gyümölcsökben – gazdag étrendje, valamint a szoros társas kapcsolatok segítik elő, de persze nem utolsó a domborzat miatt elkerülhetetlen testmozgás sem.

Közvetlenül Ikaria mellett, a török oldalhoz közel terül el Számosz, ami tökéletes úti cél azoknak, akik érdeklődnek a történelem iránt. Ugyan a sziget nem tartozik a legtitkosabb helyek közé, de még így is jóval kevesebben látogatják, mint a legnépszerűbb görög úti célokat. Számoszt az ókorban királyok, papok és filozófusok sokasága kereste fel, így nem is meglepő, hogy spirituális központként tartották számon. A szigetet két UNESCO emlékmű is díszíti, az egyik Pythagoreion ókori régészeti szempontból fontos városa, a másik pedig a Héra-templom, melyről úgy tartják, hogy az istennő szülőhelye volt. Egy kis testmozgásért vágjunk neki a Kerkis-hegynek, a természetkedvelőknek pedig az Alyki vizes terület madarait, a Glyfada-tavat és a Karlovasi-vízeséseket is kötelező meglátogatni.

A hegyvidékes Szímit Rodosz szomszédságában, szintén közel Törökországhoz kell keresni. A sziget tökéletes a csendes nyaralásra vágyóknak, hiszen területén csupán egy marék település áll, a többi része a természeté. Érdekesség, hogy a görög mitológia szerint Szímin született a három gráciaként ismert khariszok, akik általában Aphroditét, Apollónt és Dionüszoszt kísérték, és akiket a kreativitás, a báj és a termékenység istennőinek tartanak. A sziget egyik legszebb pontja a vele azonos nevet viselő város, aminek színes házikói képeslapokra illő látványt ígérnek, de a Jialosz (Gialos) kikötővárosa fölött magasodó várhoz is érdemes ellátogatni. Ha egy ismert zarándokhelyre is ellátogatna valaki, akkor a déli oldalon található Szent Miklós kolostort is ajánlott feltenni az útitervre, hiszen ez még ma is pár szerzetes otthonaként szolgál.

Azok számára, akik aktívan szeretnék tölteni a vakációt, a szintén Rodoszhoz közeli Kárpáthosz is jó választás. A sziget változatos domborzata miatt ideális túrahelyszín, így például meg lehet hódítani az 1215 méteres Kali Limnit vagy végig lehet sétálni a 21 kilométeres pályán, ami Avlona és Agia Aikaterini között húzódik. Ugyanígy, Olympos falujának eléréséhez is egy kicsit meg kell dolgozni, de a bajos kis utcák és a tradicionális tarka épületek látványa kárpótol majd. Kárpáthosz továbbá ideális a szörfözésre is, különösen a nyugati partokon és az Arkasa-öbölben lehet ideális hullámokra számítani.

Habár Szantorini küzd a turisták tömegével, a szomszédos Folégandrosz ma is egy csendesebb alternatívát kínál az utazóknak. Ezt részben magyarázhatja múltja, hiszen a sziget a római korban száműzetési helyként funkcionált, a későbbi időkben pedig egyfajta vallási menedékként tartották számon. Folégandroszon ma is szamarak cipelik az árukat a szűk, macskaköves utcák között, és a legszebb panorámáért érdemes elsétálni a hegytetőn elhelyezkedő Chora városába és az itt található Panagia-templomhoz. A természetjáróknak ajánlott meglátogatni a keleti oldalon található, egykor szent helyként ismert Chrysospilia-barlanghoz, a strandolásra viszont a déli oldal a legideálisabb.

Görögország nyugati részén, Zákinthosztól nem messze terül el az Odüsszeiában is megjelenő Ithaka, ami szintén nem tartozik az ország legfelkapottabb úti céljai közé. Az egész szigetet buja erdőkkel, vízesésekkel, barlangokkal és gyönyörű strandokkal áldották meg az istenek, legnépszerűbb pontjainak pedig az északi Odüsszeusz-palota romjai, Kioni meseszép kikötőfaluja és a Panagia Kathariotissas kolostor számítanak. Egy jó kirándulásért ajánlott felkeresni Anogi sziklamonolitok között húzódó középkori települését, aminek környékén több kilátópont és hangulatos kavicsos strand helyezkedik el. A tengerpartokért a déli oldalon és érdemes körülnézni, de mivel a térséget főleg erdők borítják, ezért itt is fut néhány csodás túraútvonal.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!