2025-03-21
Nincs még egy ország, ami ennyire messze lenne a tengertől
A világon összesen 44 olyan ország van, amelynek nincs hozzáférése az óceánokhoz, tengerekhez. Ám közülük is kiemelkedik Kirgizisztán, ami minden más nemzetnél távolabb esik a partoktól.
Bár Magyarországnak sincs tengerpartja, mi Horvátországon vagy Szlovénián keresztül egészen könnyen el tudunk jutni egy-egy olyan úti célra, aminek már van. Nem ez a helyzet Kirgizisztánnal, ami egyike a világ két olyan országának, amelynek még szomszédjai sem rendelkeznek óceáni hozzáféréssel – a másik Liechtenstein.

A legelső – kínai – írásos emlékek i.e. 200 körülről származnak. A 6-8. századtól az ország a türkök fennhatósága alá tartozott, mielőtt Dzsingisz kán mongoljai meghódították volna a 13. század környékén. Ezután a 19. század második felében az oroszok annektálták területét, 1936-ban pedig a Szovjetunió egyik tagköztársasága lett. Kirgizisztán függetlenségét csak 1991-ben vívta ki, ám azóta is politikai instabilitás és gazdasági kihívások határozzák meg a mindennapokat.
Az óceánoktól való távolsága nagyban meghatározza Kirgizisztán klímáját: a nyarak jellemzően forrók és szárazak, míg télen a hőmérséklet bőven 0 fok alá esik. A júliusi átlaghőmérséklet például 28 Celsius-fok körül alakul, míg januárban a leghidegebb napokon a -18 Celsius-fokos fagy sem ritka. Általánosan egy évben nagyjából 70 nap mondható esősnek, de a csapadékmennyiség persze területenként eltér.

Aki ellátogat az országba, azt jellemzően olyan természeti értékek vonzzák, mint például a Kyrgyz-Ata Nemzeti Park, az Ala Archa Nemzeti Park vagy a Arslanbob környéke és a Hosszú-vízesés. Szintén csodás látványt nyújt a Song-köl-tó és az ezt körülvevő sztyeppe, amelynek környékén a kalandkedvelők számára jurtaszállások sorakoznak. Az épített örökségek közül a főváros mellett az Iszik-köl-tó partján fekvő Karakol is jelentős, itt a Dungan-mecsetet, a Pravoszláv-templomot, valamint a Jeti-Ögüz sziklaképződményeit érdemes megnézni.

Azonban fontos megemlíteni, hogy Kirgizisztán nem tartozik a legbiztonságosabb országokhoz: a Földünk 163 országára kitérő veszélyességi listán – ahol az 1-es jelenti a legbiztonságosabb területet – a 78. helyen szerepel, az Express pedig megjegyzi, hogy az utazás a terrorcselekmények miatt kockázatos. Hasonlóképpen, gyakoriak a kisebb bűncselekmények, mint például a lopás, zsebelés, így mielőtt lefoglalnák az utat, érdemes alaposan tájékozódni az aktuális körülményekről.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!