2025-01-27
Elege lett a városvezetésnek, betiltják a népszerű turistaprogramot Nizzában
A túlturizmus negatív hatásai Velence és Barcelona után a franciaországi Nizzába is elértek. Christian Estrosi polgármester váratlan meglepetésként jelentette be, hogy a város még idén nyáron felszámol a Riviéra kikötőit feltöltő óceánjárókkal, hiszen a hatalmas hajók nemcsak a szemet szúrják, de károsak is a gazdaságra.
A túlturizmus egyre több helyszínt fenyeget Európában: az első intézkedéseket Velence hozta, nem sokkal később pedig – egyebek között – Barcelonában, Amszterdamban, a Kanári-szigeteken, a Baleár-szigeteken, Szantorinin, Lisszabonban, Firenzében és Athénban is elébe mentek a helyzetnek. Most Nizza polgármestere értesítette a városnál kikötő óceánjárókat, hogy rájuk is hasonló sors vár.

Az új rendelet azonban nem minden hajóra vonatkozna: elsősorban azoktól az óceánjáróktól szeretnének megszabadulni, amelyek hossza meghaladja a 190 métert, kapacitása pedig a 900 utast. Az Euronews tudósítása szerint jelenleg azon dolgoznak, hogy értesítsék az érintett társaságokat és lemondják az összes olyan utat, amit ilyen hajók vinnének véghez. Estrosi szerint így mintegy 70 százalékkal tudnának csökkenteni a forgalmon.
Ezzel egyébként egyáltalán nem a Nizza gazdaságának fontos turizmusra szeretnének féket tenni: ahogy az Szantorini helyzetében is megmutatkozott, az óceánjárókkal a legnagyobb probléma ugyanis az, hogy a velük érkező turisták szinte semmivel sem járulnak hozzá az úti cél gazdaságához, hiszen az ételektől kezdve a szálláson át, az előre befizetett csomag áráért mindent megkapnak a fedélzeten.
Az Eurostat legutóbbi adatai szerint 2023-ban például 395 milliónál is több turistát jegyeztek Európa kikötői, egy norvégiai kutatás szerint pedig az óceánjárókkal érkező turisták 40 százaléka egyáltalán nem is hagyja el a fedélzetet.

„A mai modern óceánjárók lényegében olyanok, mint a lebegő városok. A gyakran 5000 főt is kiszolgáló hajók folyamatosan járatják motorjaikat, szennyezik a környezetet, nem teremtenek munkahelyeket és jelentősen hozzájárulnak a városok infrastruktúráját és gazdaságát megterhelő túlturizmushoz. Ezek a hajók egyáltalán nem illeszkednek ahhoz a turisztikai modellhez, amit Nizza a vendégszeretet és helyi lakosság iránti tisztelet alapján ki szeretne alakítani” – indokolta döntésüket Estrosi.
A szakértők szerint az viszont kérdéses, hogy Estrosi tényleg meg tudja valósítani a tervet – nem beszélve a korainak tartott júliusi határidőről. A döntés a kritikusok szerint ugyanis végső soron a kikötők és a kereskedelmi kamara vállát terheli, de azt is kihangsúlyozták, hogy az érintett óceánjárók akár ki is tudják majd kerülni a nizzai intézkedést azzal, hogy a közeli Villefranche-sur-Mer kikötőjében horgonyoznak le.
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!