2026-01-13
Magyar utazó videójában tűnt fel Talasnal, ahol már csak egy lakos maradt
A kisebb vidéki települések elnéptelenedése nem szokatlan jelenség, ritka viszont, hogy egy falunak csupán egyetlen állandó lakosa maradjon. Portugália közepén, Talasnalban épp ez a helyzet, amire egy magyar utazó hívta fel a figyelmet TikTokon.
A korábban televíziós műsorvezetőként dolgozó Cser Anikó Panni jelenleg Portugáliát járja, útja pedig egy különös kis települést is keresztezett. Az ország közepén, Coimbrától délnyugatra húzódó Talasnal érdekessége, hogy lakossága hivatalosan csupán egyetlen emberből áll. A videóban Jorge-ként bemutatkozó férfi a Bar o Curral nevű vendéglátóhelyet üzemelteti, és elmondása szerint valóban ő az egyetlen, akinek saját postaládája van.
Ahogy meséli, a faluban egykor több mint kétszázan éltek, az ötvenes-hatvanas években azonban a családok jobb élet reményében sorra elköltöztek. Talasnal idővel teljesen magára maradt, Jorge pedig részben a véletlennek köszönhetően talált ide. A helyet a fia mutatta meg neki: cserkészként többször táborozott a környéken, az élményeit pedig otthon is sokat emlegette. Jorge végül beleszeretett a hangulatba, és úgy döntött, ideköltözik. Ma főként túrázóknak készíti a környék egyik leghíresebb fogását, a chanfanát.
Habár Jorge az egyetlen hivatalos lakos, a falu korántsem üres. A környék népszerű a túrázók körében, így főleg a melegebb hónapokban sokan szállnak meg a szálláshellyé alakított házakban. Az épületeket a kétezres évek elején közösségi összefogással újították fel, ami Jorge számára is lehetővé tette, hogy mind a mai napig itt éljen – írja hamuesgyemant.hu
Talasnal közelében egyébként több érdekes látnivalót is találunk. Egy rövid autóúttal eljuthatunk például a Praia Fluvial do Poço Corga folyóparti strandjára, de még közelebb kanyarog a Ribeira das Quelhas pallóútja, ami kiváló a kirándulásokra. Turistaként szuper képeket készíthetünk a Baloiço do Trevim nevű panorámahintán, a település közelében pedig több kilátópontot is találunk.
Érdemes továbbá felfedezni az Aldeias do Xisto „sziklafalu-csoportot” is: az ide tartozó települések egytől egyig úgy festenek, mintha egy meséből léptek volna ki. Ugyanakkor a városias élményekért sem kell sokat utazni: Lousã autóval 23 perc alatt elérhető.
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!





