Visszatért az egyik legbosszantóbb repülőtéri szabály Európában – de miért? Visszatért az egyik legbosszantóbb repülőtéri szabály Európában – de miért?
Fotó: Shutterstock

2024-09-08

  • Drive
  • Check-in
  • Visszatért az egyik legbosszantóbb repülőtéri szabály Európában – de miért?

Visszatért az egyik legbosszantóbb repülőtéri szabály Európában – de miért?

Tavaly már sokat lehetett hallani arról, hogy több európai országban is CT-berendezések segítségével vetnének véget a repülős utasokra vonatkozó érintő 100 milliliteres korlátozásnak. A kezdeményezéshez még a Budapest Airport is csatlakozott, ám idén az Európai Unió váratlanul visszavonulót fújt – de mi az oka ennek, és megszabadulhatunk-e valaha a sokak szerint az egyik legbosszantóbb repülőtéri szabálytól?

Az elmúlt években több európai országban – így például az Egyesült Királyságban, Olaszországban, Spanyolországban és Magyarországon – is kísérleteztek a repülőterek azzal, hogy CT-berendezések, illetve úgynevezett C3-szkennerek használatával feloldják a 2006 óta fennálló szabályt, melynek értelmében az utasok kizárólag 100 milliliteres tartályokban vihetnek fel magukkal a repülőgépekre folyadékokat.

Ezeknek a fejlett gépeknek a lényege, hogy képesek magas felbontású, háromdimenziós felvételt készíteni a poggyászok tartalmáról úgy, hogy közben könnyedén fel tudják ismerni a robbanóanyag-összetevőket – még akkor is, ha kozmetikumok, üdítők vagy elektronikus eszközök formájában próbálják meg álcázni őket.

Ilyen módon jelentősen egyszerűsíthető lenne a repülőtéri biztonsági ellenőrzés folyamata, mivel az utasoknak a folyadékokat és az elektronikus eszközeiket sem kéne kipakolniuk a bőröndből. A hatékonyságukat azonban megkérdőjelezte egy technikai riport, amelyet az Európai Bizottság még májusban küldött el az Európai Polgári Repülési Konferenciának (ECAC).

Az új be- és kiléptetési rendszer is élesedett: Fontos változás lép életbe hamarosan az európai reptereken
Image
Fotó: Shutterstock
Eszerint a szkennerek szoftvere még nem tudta teljesen garantálni a biztonságot a 330 millilitert meghaladó tartályok esetében.

Ezt követően 2024. július 31-én az EU „elővigyázatossági intézkedésként” ideiglenes korlátozásokat írt elő ezekre a C3-as robbanóanyagokat érzékelő berendezésekre, melyek bejelentésük szerint addig lesznek érvényben, amíg bizonyos technikai problémák megoldódnak.

Ugyanakkor kihangsúlyozták, hogy a Bizottság nem változtatta meg a – pozitív – véleményét ezekről a szkennerekről, teljesítményüket pedig nem kérdőjelezik meg, az utazók biztonságát viszont mindig előtérbe fogják helyezni. 

Ez egyelőre még csak Michael O'Leary fejében fogalmazódott meg: Megszabná a Ryanair vezérigazgatója, hogy mennyi alkoholt ihatunk a repülőtereken
Nem olcsó mulatság egy-egy ilyen szkenner beszerzése
Image
Fotó: Shutterstock

A döntés azért is érintheti kellemetlenül azokat a repülőtereket, amelyek már elkezdték használni a gépeket, mert azok beszerzési és fenntartási költségei finoman szólva sem alacsonyak. Egy ilyen gép jelenleg nyolcszor annyiba kerül, mint hagyományos (röntgenes) változataik és fenntartásukra is négyszer annyit kell költeni. Az Európai Repülőterek Nemzetközi Tanácsa (ACI Europe) becslése szerint jelenleg körülbelül 350 ilyen szkenner van használatban a kontinens 13 országában.  

Mindenesetre a Bizottság azt is kiemelte, hogy az intézkedéssel egyáltalán nem egy „új fenyegetésre” reagálnak, az csak egy olyan átmeneti technikai probléma orvoslására szolgál, melyet az EU nemzetközi partnereivel összehangoltan fog megoldani.

Az Euronews által megkérdezett utasokat egyébként nem különösebben zavarja a visszaállás; a legtöbben hozzá vannak szokva a 100 milliliteres szabályhoz. Azok között viszont, akiknek már volt szerencséje a C3-gépekhez, jelezték, hogy az új és a régi megoldás között abszolút érzékelhető a különbség, hiszen a modern gépeknek köszönhetően jelentősen lerövidül az egész folyamat.

Ha minden rendben megy és sikerül kiküszöbölni ezeket a problémákat, a közeljövőben könnyen lehet, hogy széleskörben alkalmazzák majd a technológiát

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!