A magyar útlevél 2025-ben is a világ legerősebbjei között szerepel A magyar útlevél 2025-ben is a világ legerősebbjei között szerepel
Fotó: Shutterstock

2025-01-20

  • Drive
  • Check-in
  • A magyar útlevél 2025-ben is a világ legerősebbjei között szerepel

A magyar útlevél 2025-ben is a világ legerősebbjei között szerepel

Az útlevelek erősségét a VisaGuide mellett a Henley Passport Index is rendszeresen méri. Utóbbi a napokban adta ki legfrissebb riportját, amiben összesen 227 ország, illetve térség útleveleit vizsgálják. Magyarország mindkét elemzésben az élmezőnyben szokott szerepelni – nem volt ez másképp a Henley legutóbbi kimutatásában sem.

Elkészült a Henley Passport Index legfrissebb elemzése, amelyben a Föld 227 desztinációját vizsgálják a kiadott útlevelek erőssége alapján. A listát a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) adatai alapján állítják össze 199 útlevéltípus megvizsgálását követően.

Image
Changi Nemzetközi Repülőtér, Szingapúr
Fotó: Joe Green, Unsplash.
A lista elején Szingapúr áll, az ország polgárai ugyanis a 227 úti cél közül 195-be tudnak vízummentesen elutazni.

A második helyen 193 úti céllal Japán áll, a harmadik helyen viszont több európai ország is osztozik. Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország és Spanyolország lakosai is 192 helyszínre tudnak vízum nélkül elutazni, de a bronzérmesek közé egy ázsiai ország, Dél-Korea is bekerült.

Hasonlóan megosztott a helyzet a negyedik és az ötödik helyen: Az Európai Unió több országa is erősen tudott teljesíteni a schengeni övezet előnyei miatt. 191 úti céllal Ausztria, Dánia, Írország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia és Svédország a világ negyedik, míg 190 helyszínnel Belgium, Portugália, Svájc és az Egyesült Királyság az ötödik helyet foglalja el.

Image
Fotó: Shutterstock
Magyarország sem sokkal csúszott le: hazánkból 187 területre tudunk vízummentesen eljutni – velünk egyedül Csehország osztozik a nyolcadik helyen.
A top10-es lista így néz ki (zárójelben a vízum nélkül meglátogatható térségek számával)
Image
Tokió, Japán
Fotó: Jezael Melgoza, Unsplash.
  1. Szingapúr (195)
  2. Japán (193)
  3. Finnország, Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Dél-Korea (192)
  4. Ausztria, Dánia, Írország, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Svédország (191)
  5. Belgium, Új-Zéland, Portugália, Svájc, Egyesült Királyság (190)
  6. Ausztrália, Görögország (189)
  7. Kanada, Málta, Lengyelország (188)
  8. Magyarország, Csehország (187)
  9. Észtország, Egyesült Államok (186)
  10. Lettország, Litvánia, Szlovénia, Egyesült Arab Emírségek (185)

A legnagyobb pozitív változást egyébként az Egyesült Arab Emírségek tudta produkálni, aminek polgárai 2015-ben még 72-vel kevesebb országba tudtak vízum nélkül eljutni. Szintén szépen lépegetett előre Kína, ami tíz éve még a 94. helyen állt, most viszont a 60. legerősebb útlevéllel bíró országnak számít.

A vizsgált 199 útlevél közül csupán 22 olyan volt, ami rontott a helyezésén: a legnagyobbat Venezuela (-8) és az Egyesült Államok (-7) zuhant, de az Egyesült Királyság (-5) és Kanada (-3) is rosszabbul áll, mint 2015-ben.

(Források: Henley Passport Index, CNN)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!