Szalonnával és kolbásszal készül a lengyelek laktató káposztalevese
Fotó: Arkadiusz Fajer, Shutterstock

2026-09-02

Szalonnával és kolbásszal készül a lengyelek laktató káposztalevese

A lengyel gasztronómia ízvilága sok tekintetben közel áll a magyar konyhához, erre jó példa a káposztalevesük is. Az étel késő nyári estéken és a hűvösebb, esős napokon egyaránt jó választás lehet, ráadásul kevés alapanyagból elkészíthető, könnyű fogásról van szó.

A káposzta Magyarországhoz hasonlóan Lengyelországban is régóta része a kulináris hagyományoknak. Jól bírja a hűvösebb éghajlatot, könnyen tárolható, savanyítva pedig hónapokon át eláll. Kevés kalóriát tartalmaz, ugyanakkor C- és K-vitaminban is gazdag, magas rosttartalma pedig az emésztést is támogatja.

A lengyel káposztaleveshez általában füstölt kolbászt, szalonnát és burgonyát adnak, a fejes káposzta mellett pedig savanyított káposzta is kerül bele.
Image
Fotó: Maya Jasson, Shutterstock
Hozzávalók
  • 2 burgonya;
  • 100 g friss fejes káposzta;
  • 200 g savanyú káposzta;
  • 100 g szalonna;
  • 170 g füstölt kolbász;
  • 1 vöröshagyma;
  • 1/2 sárgarépa;
  • 2 gerezd fokhagyma;
  • 1 tk paradicsompüré;
  • 1 tk univerzális fűszerkeverék;
  • 1 csokor kapor;
  • körülbelül 100 ml víz.
  • só, bors (ízlés szerint)
Image
Fotó: nesavinov, Shutterstock
Így készítsük el:
  1. A krumplit vágjuk darabokra, öntsük fel vízzel, majd forraljuk fel. Ezzel párhuzamosan egy serpenyőben pirítsuk meg a szalonnát, dobjuk hozzá a karikákra vágott kolbászt, végül pedig az aprított hagymát és a sárgarépát is.
  2. Ha a zöldségek kissé megpuhultak, dolgozzuk bele a fokhagymát és a paradicsompürét. 
  3. Amikor a burgonya körülbelül 10 perce fő, adjuk hozzá a felvágott friss káposztát. A savanyú káposztát külön pirítsuk meg, öntsünk hozzá körülbelül 100 ml vizet, majd pároljuk 15 percig.
  4. Következő lépésként rakjuk a levesbe a savanyú káposztát és öntsük hozzá a szalonnás keveréket is. 
  5. Sózzuk, borsozzuk, és a fűszerkeveréket is szórjuk bele. Tíz perc főzés után keverjük hozzá a kaprot. 
  6. Ezt követően tálalhatjuk is. 

(hamuesgyemant.hu)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!