Egy olasz séf szerint ezeknek a pizzáknak nincs helye az étlapokon
Fotó: sweet marshmallow, Shutterstock

2026-07-03

Egy olasz séf szerint ezeknek a pizzáknak nincs helye az étlapokon

Ma már világszerte a legkülönbözőbb pizzaváltozatok közül választhatunk, egy olasz séf szerint azonban a kreativitásnak is vannak ésszerű határai. A jó pizza lényege nála mindig az alap és a feltétek gondos egyensúlya, ezzel a mércével viszont több ma népszerű recept is a „bűnös” kategóriába esik.

Az olasz konyhára jellemző, hogy a receptekben gyakran a hagyományos, egyszerű megoldásokhoz ragaszkodik. A pizzánál ez különösen jól látszik: ritkán kerül néhány hozzávalónál több a tésztára. Maga az alap ráadásul legalább annyira fontos, mint azok az alapanyagok, amelyek a tetejére kerülnek.

Ma persze a pizza népszerűsége miatt világszerte számtalan változattal találkozhatunk, egy olasz séf pedig nemrég egy videóban árulta el, szerinte melyek számítanak a legnagyobb pizzabűnöknek.

A húsimádó pizzát például a legsúlyosabb vétségek közé sorolta.

Ahogy a neve is sejteti, az ilyen pizzákon jellemzően a bacon, a darált marhahús, a sonka, a kolbász és a pepperoni is egyszerre próbál érvényesülni. Bár az étel így kétségkívül laktató lesz, a sok feltét szerinte éppen a lényeget tünteti el: a zsír eláztatja a tésztát, az ízek egymással versenyeznek, a pizza pedig elveszíti az arányait.

Vincenzo Prosperi a hawaii pizzának sem kegyelmezett: a sonka és az ananász sokak szerint remek kombináció, ő viszont indokolatlannak tartja, hogy egy lédús, édes és savas gyümölcs kerüljön a paradicsom és a sajt tetejére. Mint mondja, ennél jóval finomabb választások is vannak.

Image
Pizza Americana
Fotó: Mario Fajt, Shutterstock

A legrosszabb változatok közé sorolta a csirkés pizzát is, különösen akkor, ha paradicsom helyett barbecue-szósz kerül rá. A csirkehús a pizza tetején könnyen kiszárad, ettől rágós vagy gumis állagú lehet, ráadásul nincs benne elég zsír ahhoz, hogy szépen összeolvadjon a sajttal. Ha pedig a paradicsomszósz helyét barbecue-szósz veszi át, Prosperi szerint már inkább furcsa szendvicsről beszélhetünk, mint pizzáról.

A tiltólista egyik legextrémebb szereplője az Americana nevű változat. Meglepő módon ezt Olaszországban is jól ismerik, a séf pedig hangsúlyozza: ezért nem az amerikaiakat kell hibáztatni. Szerinte ezt a pizzát olyan gyerekeknek találták ki, akik nem hajlandók mást megenni.

Felnőtt embereknek ilyet nem szabadna enniük. 

Image
Pizza Margherita
Fotó: Aurélien Lemasson-Théobald, Unsplash
Amiket az olasz séf is jó szívvel ajánl

Persze a pizzákat elemezve Prosperi azokra a változatokra is kitért, amelyeket szerinte hiba lenne kihagyni. A klasszikus margherita a maga egyszerűségével mindig tökéletes választás, ahogyan a marinara is éppen a letisztultságával működik: erre csak paradicsom, fokhagyma, oregánó és olívaolaj kerül, így a tésztának sokkal nagyobb szerep jut, mint sok más változatnál.

Prosperi a legjobb pizzák közé sorolta azt az elsőre furcsának tűnő modern megoldást is, amelyen mortadella, pisztácia és stracciatella kap helyet. Szerinte remek összhangot alkot a brokkoli és a fűszeres kolbász is a salsiccia e friariellin, ahogyan a gombás és a négysajtos pizza is jó választás lehet. Hozzátette ugyanakkor, hogy utóbbi akkor igazán finom, ha valóban olasz sajtok kerülnek rá.

(hamuesgyemant.hu)

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!