Görögország eldugott faluja, amit csak a „kis Velenceként” emlegetnek Görögország eldugott faluja, amit csak a „kis Velenceként” emlegetnek
Aitoliko, Görögország
Fotó: Georgios Tsichlis, Shutterstock

2025-03-25

Görögország eldugott faluja, amit csak a „kis Velenceként” emlegetnek

Velencét sokan az egyik leggyönyörűbb városnak tartják, és hosszú kanálisai és hangulatos épületei annyira jellegzetesek, hogy világszerte sok más települést hasonlítanak hozzá. Görögországban is van egy ilyen helyszín, mégpedig a Aitoliko óvárosa, ami hídként ível át az öböl két partja között.

Görögország központi részén, a Píndosz-hegység déli sarkánál találhatunk rá Aitolikóra, aminek különlegessége, hogy óvárosa Velencéhez hasonlóan a vízen lebeg. Ugyan már az ókorban is létezett, Aitoliko igazán csak a 1800-as években vált híressé, mert fontos állomás volt az oszmánokkal szemben vívott görög szabadságharc (1821-1829) során.

A törökök és az egyiptomiak ellen küzdő apró falunak ugyanis kétszer is sikerült túlélnie ostromát, emiatt ragadt rá a „szabadság szigetvárosa” becenév.

Ma már persze egy békés helyről van szó, ami különleges kialakítása miatt kelti fel az utazók figyelmét. A települést két híd köti össze az anyafölddel, amelyekről értelemszerűen csodás kilátás nyílik a környékre. Az Aitoliko-lagúnában pedig van mit látni, ugyanis itt terül el egy fontos természetvédelmi terület, ami rengeteg madárnak – köztük flamingóknak, pelikánoknak és más vízimadaraknak – nyújt menedéket. Ugyan Aitoliko nem strandjairól híres, de hajóra szállva nemcsak a fent említett parkot, hanem a közeli Louros Beachet, illetve Kefalónia vízesésekkel teli szigetét is elérhetjük.

Persze az óvárosban is akadnak látnivalók, így például a Szent Görgy-templom, a Helytörténeti Múzeum vagy a Vaso Katraki Kortárs Múzeum.
Image
Aitoliko, Görögország
Fotó: pixels outloud, Shutterstock

Ha egy kicsit nagyobb nyüzsgésre vágynánk, akkor érdemes Missolonghi vagy Pátra városait célba vennünk, de ha csak egy kis természetközeli kikapcsolódást szeretnénk beiktatni, akkor a szemközti Asprolíthi túraterületére, a Klisoura-vízeséshez, illetve Görögország legnagyobb természetes tavához, a Trichonida-tóhoz is ellátogatni.

Gasztronómia tekintetében a halászati hagyományokra épülő Aitolikóban is a tengeri ételek és a friss halak dominálnak: kóstoljuk meg a garnélás-paradicsomos-fetás garides sganikit és a grillezett angolnát (htapodokeftedes), desszertként pedig próbáljuk ki a szezámmagos-mézes pastelit.

Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!