2025-02-21
Turistaadó és korlátozások: erre számíthatsz az európai nyaralásod alatt 2025-ben
Az elmúlt években több európai országban is bevezették az éjszakánként fizetendő idegenforgalmi adót, emellett számos olyan szabályozás lépett érvénybe, amire utazóként érdemes lesz figyelni az évben. Egyes úti célokon a helyieknek már elegük van a túl sok turistából, míg máshol pont, hogy örülnének annak, ha többen érkeznének – mutatjuk, milyen intézkedések lehetnek hatással az idei nyaralásra!
Velence mellett Spanyolország turisztikai helyzete került a legtöbbször a hírekbe az elmúlt évben. A nyári időszak egyik legnépszerűbb országában több helyen is tiltakoztak a túlturizmus ellen: Barcelonában, Mallorcán és a Kanári-szigetekhez tartozó Tenerifén is többször tüntettek a jelenség káros hatásai miatt. Barcelonában például 2029-ig bezáróan teljesen betiltják a lakhatási válságot okozó rövid távú lakáskiadást (tehát gyakorlatilag az Aribnb-t), de Málaga 43 negyedéből is száműzték az ilyen típusú szállásokat. Szintén korlátozásokra lehet számítani Sevillában és Valencia régiójában – bár a turisztikai hivatal szerint nem szeretnék Barcelona mintájára teljesen kitiltani a turisztikai céllal kiadott lakásokat, inkább a feketepiac felszámolása a céljuk.

Spanyolországban továbbá mostantól jóval több adatot kell majd megadniuk a turistáknak a szálláshelyeken és az autókölcsönzőknél is. Az intézkedés elsődleges célja a szervezett bűnözés visszaszorítása, és bár sokan aggódtak az adatvédelem miatt, fontos megjegyezni, hogy Spanyolország ezzel az új rendelkezéssel sem kér olyan információkat, amik ne lennének relevánsak az utazásokhoz – sok más országban pedig már jelenleg is hasonló adatokat kell megadniuk a turistáknak.
Olaszországban is téma volt az Airbnb: a mediterrán országban főleg a lakások bejáratainak közelében felhelyezett kulcsdobozok létjogosultságát kérdőjelezik meg, hiszen a hatóságok szerint ezek elég nagy biztonsági kockázatot jelentenek. A kulcsdoboz egy számkóddal lezárt műanyag doboz, amelynek számkombinációját a tulajdonos az érkezés előtt küldi el a turistáknak, a kódot beállítva pedig az utazók ki tudják belőle venni a lakáskulcsokat anélkül, hogy bármikor is találkoznának a bérbeadóval.

De Athénban is megelégelték az Airbnb-hez hasonló lakásokat: a férőhelyek száma most először haladta meg a hotelekét, emiatt 2025 január elsejétől a görög fővárosban megtiltották az új rövid távú szálláshelyek bejegyzését. Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök már tavaly is hangsúlyozta, hogy nem szeretnék „démonizálni” a jelentős turisztikai bevételt generáló rövid távú lakáskiadást, de azt sem engedhetik, hogy „egy ember profithoz való joga megakadályozza a másik ember lakhatáshoz való jogát”.

Nem csak az Airbnb típusú szállások kerültek az elmúlt években a kereszttűzbe Európában: hasonlóan nagy gondot okoznak a hatalmas óceánjárók. Ibizán, Barcelonában, Velencében, Szantorinin és Nizzában is féket tennének a gigahajókra, hiszen ezek amellett, hogy szennyezik a környezetet és rontják a látképet, gazdasági nehézséget is okoznak az adott szigeteknek, országoknak. Az óriáshajókon utazók ugyanis mindent megkapnak, ami amúgy bevételt generálhatna a helyszíneknek: az utasok nem fognak szállást foglalni, nem ülnek be az éttermekbe, kávézókba fogyasztani, mert ezeket az előre befizetett összeg keretében úgyis megkapják a fedélzeten.

A velencei turistaadóról már sokat lehetett olvasni, de hasonló intézkedéseket hoztak Görögországban, Portugáliában, Izlandon, Spanyolországban, Firenzében (és Olaszországban) Párizsban, Amszterdamban, Edinburghben és Walesben is. Athénban például amellett, hogy napi 20 ezer főre korlátozták az Akropolisz látogatószámát, a férőhelyeket már előre le kell foglalni a hivatalos oldalon. Pompeiiben is 20 ezer fős korlátozást vezettek be, Rómában pedig a Colosseumba csak 3 ezren látogathatnak el egyszerre.
Sevillában tavaly szó volt arról, hogy a város ikonikus főterére, a Plaza de Españára csak egy 3-4 eurós összeg megfizetését követően léphetnének be a turisták, de a szabályozás egyelőre még nem lépett érvénybe.
Szardínia ikonikus rózsaszín homokos tengerpartjánál (Spiaggia Rosa) is vigyázni, kell, hiszen ha nem egy előre engedélyezett túra keretében látogatnánk meg, akkor akár egy 500-3500 eurós büntetés ütheti markunkat. Prágában a leány- és legénybúcsúkból lett elegük, ezért teljesen betiltották a kocsmatúrákat.
(Forrás: Euronews)
Olvasd ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!