Pokoli helyek, ahonnan nincs visszaút – 5 börtön, ahol a legelvetemültebb bűnözők raboskodtak

Nemrég bejárta a hír a világsajtót, hogy Donald Trump újranyitná a világ legismertebb börtönét, az Alcatrazt, ami alapvetően egy kis sziklasziget San Francisco öblében, de az 1934-ben megnyitott börtön miatt a köznyelvben mindenki az intézményre gondol a szó hallatán. A szigorúan őrzött létesítményt olyan híres bűnözők járták meg, mint Al Capone, Machine Gun Kelly vagy az „Alcatraz madárembere” néven elhíresült Robert Franklin Stroud, aki büntetésének letöltése közben elismert ornitológussá vált. 

Az Alcatraz története során számos szökési kísérlet történt – összesen 36-an próbáltak megszökni –, ám nem véletlenül tartják az intézményt szinte kijátszhatatlannak: közülük 23-at elfogtak, 6-ot lelőttek, a többiek pedig életüket vesztették az akció során. Néhány fogoly sorsáról azonban a mai napig nem tudunk semmit. Az Alcatraz végül 1963-ban, anyagi és működtetési nehézségek miatt zárta be kapuit végleg.

A vietnámi Ho La börtönt a legtöbben a „lakói” által ráaggatott becenevén, Hanoi Hiltonként ismerhetik. Az intézményt a franciák építették 1886 és 1889 között: eredetileg politikai foglyokat tartottak itt, a vietnámiak pedig a háború idején ide zárták be az ellenséges katonákat. A Ho La borasztó kínzásai és az itt történt gyilkosságok miatt vált ismertté, de néhány híresebb ember is megjárta celláit – köztük például John McCain egykori szenátor vagy James Stockdale alelnökjelölt. Érdekesség, hogy amikor 1999-ben a Hilton szállodalánc megnyitotta legelső hotelét Hanoiban, kínosan ügyeltek annak elnevezésére, így a Hanoi Hilton helyett a szálloda a Hilton Hanoi Opera Hotel nevet kapta.

A ma népirtási múzemként működő Tuol Szleng a valaha létező börtönök egyik legkegyetlenebbje volt. Az intézményben 1976 és 1979 között közel 20 ezer embert kínoztak meg, a tortúrák pedig olyan súlyosak voltak, hogy közülük csupán 7-en élték túl. Az elítéltekkel a vörös khmerek – a helyi kommunista rezsim – kegyetlenül bántak, és addig vallatták őket, amíg be nem ismerték a kémkedésüket. A vallomás azonban nem hozott megnyugvást – a hatalom gyanakvása erősebbnek bizonyult, és szinte mindenkit kivégeztek, függetlenül a vallomás valódiságától. A börtönt végül vietnámi riporterek fedezték fel, 1979-ben pedig a kambodzsai áldozatok tiszteletére átalakították népirtási múzeummá.

A Marseille partjainál található Chateau d’If (vagy magyaros átírásban If vára) börtönét a legtöbbek fülének Alexander Dumas Monte Cristo grófja című műve kapcsán hangozhat ismerősen. Az azonos nevet viselő sziget már a 16. század elejétől börtönként funkcionált, ahol egészen a 19. század végéig politikai, valamint vallási foglyokat tartottak fogva. A Chateau d’If érdekessége, hogy más bánásmód járt a tehetős raboknak, mint a szegényebbeknek, akiknek borzasztó körülmények között kellett leélni életük hátralevő részét. Ma a vár turisztikai látványosság.

Dél-Amerikában, pontosabban a Francia Guyanához tartozó Ördög-szigeten is üzemelt egy börtön, ami az itt elkövetett kegyetlenségek miatt vált híressé. Az intézményt először 1852-ben, III. Napóleon uralkodása alatt nyitották meg, miután a 19. században tapasztalt népességrobbanás miatt a bűnelkövetések száma is megugrott. A probléma orvoslására a franciák a gyarmatokra szállították a legveszélyesebb bűnözőket, akiket embertelen körülmények és rendszeres kínzások vártak – nem véletlenül hivatkoztak a szigetre „zöld pokolként”. Úgy tudni, hogy a közeli vizek cápákkal és piranhákkal voltak tele, így a szökési kísérletek nem voltak túl sikeresek. A börtöni éveiről Henri Charriére egykori fogoly önéletrajzában emlékezett meg, a könyvből pedig 1973-ban egy filmet is készítettek Pillangó címmel, ami Charriére tetoválására utal.