2024-08-20
Döner vagy gyros? Mi egyáltalán a különbség?
A világ talán két legismertebb street foodja első hallásra nagyon is hasonlónak tűnhet, ám valójában több a különbség köztük, mint gondolnánk.
Járjunk Magyarország legszebb városaiban vagy a legjobb éttermekkel büszkélkedő európai helyszíneken, a dönerrel vagy a gyrosszal szinte sehol sem tévedhetünk. Ugyan a két klasszikus több tekintetben is hasonló, a valóságban nagyon is fontos különbségek vannak közöttük.
Az első és legfontosabb eltérés a származási hely: a döner kebab a mai Törökország területén született meg még a 19. században az Ottomán Birodalomnak köszönhetően. Ezen felül viszont hivatalosan csak a nagyméretű, „vízszintesen 3-5 milliméter vastagságú szeletekre vágott” marha- és bárányhúst lehetne (szeletelt) döner névvel illetni. Ha pedig csirkéből készítenénk el, akkor az előírások szerint a darabok vastagsága nem haladhatja meg az 1-2 centimétert.
A hús elkészítésének technikája – vagyis a függőlegesen egymásra helyezett hússzeletek forgatva sütése – is Törökországból származik. Görögországban is csak az 1920-as években bekövetkező török függetlenségi háborút követő kivándorlás hatására honosodott meg az étel.
Emiatt a – számukra – frusztráló jelenség miatt egyébként olyannyira nagy a feszültség a két ország között, hogy Törökország uniós oltalom alá szeretné helyezni az eredeti dönert. Mindenesetre az egyik legfontosabb eltérést a két étel között a húsokban kell keresnünk: míg a dönert általában forgatva összesütött marhából, bárányból vagy csirkéből készítik, a gyroshoz jellemzően sertéshúst, esetleg csirkehúst használnak, az egész hússzeleteket viszont sütés közben vágják le.

Szintén nem elhanyagolható, hogy míg a gyrost a hagyomány szerint kizárólag pitában adják, addig a dönert a pitán túl más kenyérfélék társaságában is szokták tálalni, így például találkozhatunk lavash vagy filó társaságában felszolgált dönerrel is.
(Forrás: Vince)
Olvasd el ezt is!
Kövessétek a közösségi csatornáinkat is, így nem maradtok le folyamatosan frissülő tartalmainkról: Drive Magazine néven ott vagyunk a TikTokon, az Instagramon, a YouTube-on és a Facebookon is!





